látens iszákos

Huh, elég régen jártam már errefelé! Annak idején jól ránk ijesztett az új blogolási vagy miféle törvény, és gyorsan el is csendesedtünk. Nem tudom, ti hogy voltatok vele, de azért én azóta is iddogáltam esténként, néha-néha, hogy úgy ne mondjam, rendszeresen. Az adagot nem emeltem, egy üveg bor még mindig soknak számít, és kicsattanó egészségnek örvendek, napról-napra újabb PB-ket (personal best, azaz személyes legjobb?) állítok fel úszásból, és hozom haza az érmeket számolatlanul. Na jó, azért néha, ha kicsit túltolom a bort, és egy helyett másfél-kettő csúszik le, nehezebben megy az edzés meg a versenyzés, de igazából semmi komoly...

E miatt is gondoltam, hogy megosztom veletek ezt a teljesen ingyen nézhető, lebilincselő dokumentumfilmet a szlovén Martin Strelről, aki a világ összes nagy folyóját végigúszta hosszában, és nem mellékesen nem veti meg az alkoholt sem. Az ő adagja napi két üveg vörösbor, mondjuk az ő alkatához illik is annyi. Nézzétek egészséggel a filmet, nem ígérem, hogy felhőtlen szórakozás lesz, de mindenképp érdemes megnézni.

Úgy látszik, a vinométer nem csak nekem jutott az eszembe: a MyDrinkaware nevű weboldalon egyszerűen nyilvántarthatjuk, miből mennyit ittunk. Ha vannak céljaink - főleg felső határokra gondolok itt - az ivással kapcsolatban, a weboldal azokra is emlékeztet. A bevitt alkoholmennyiséget és a kalóriákat is meg tudja jeleníteni - ebből pl. tökéletesen látszik, hogy a sör miért hizlal jobban, mint a bor. Ha egy teljes üveg borhoz közeli mennyiséget viszünk be, a "binge drinking alert" jelenik meg piros színnel, hogy emlékeztessen: kicsit túllőttünk a célon. Végül pedig, íme az utóbbi két látens iszákos hetem grafikonja (a zöld a szint, amit elvileg nem szabadna gyakran túllépni, a fekete az átlag, a piros pedig a vedelés alsó határa):

A szokásos, éves munkaorvosi vizsgálaton természetesen - szerencsére? - nem derült ki semmi olyan kórság, ami a munkában akadályozna, azon kívül, hogy azt csak szemüveggel végezhetem; hát hogyne, különben alig látom a monitort! Szóval mondhattam volna, hogy megint hiába jöttem, ha a szemész doktornő nem kérdez arról, hogy szokott-e lenni valamilyen panaszom. Azt válaszoltam, hogy igen, sokszor begyullad a szemem, főleg, ha szeles az idő.

Hat éves kisfiam - mint kiderült, kölcsönzött - bölcsessége, amit a minap mondott, elindított bennem egy gondolatmenetet, aminek az eredményét most megpróbálom textboxba vetni. "Tudod, mi a legfontosabb az életben? Az egyensúly!" Ezzel lepett meg tegnapelőtt a konyhában, miközben a pirítósra vártunk. Kikérdeztem, hogy jutott ez eszébe, erre elmondta, hogy valamilyen kung-fus filmben hallotta. Mindenesetre nagyon igaza volt.

Pár évvel ezelőtt egy harcos antialkoholista blogra írtam egy kommentet, ami szerint lehet úgy szeszt fogyasztani, hogy ne legyen évek után se alkesz az ember. Persze a reakció heves volt, de pár szóváltás után elismerték, hogy ez igaz. Tényleg lehet éveken keresztül inni, és nem belehalni. Mint a biciklizés, se jobbra, se balra nem dől el az ember.

Mostanság is napi 5-6 deci bort iszom meg. Amikor úgy érzem, hogy sok volt, mert éjszaka vagy sport közben kihagy a szívem, tartok pár nap szünetet. Az alkohol fokozza a magnéziumkiválasztást és a magnéziumhiány szívritmuszavart, izomrángásokat okozhat. A pihenés és a magnéziumos pezsgőtabletta segít. Apropó, sport: a folyamatos piálás mellett egy év alatt 16 percet javultam a Balaton-átúszás távján (5,2 km). Jelenleg 1:45 alatt úszom, ami nem rossz idő egy látens piástól.

Közben sok veszteség ért, nagyapám meghalt, az élettársam - vagy ahogy egyszerűbb, feleségem - többször is kórházi kezelésre szorult, jelenleg is kórházban van. Szégyen, de sokszor segített az alkohol a problémák feldolgozásában. A megoldásban nem, de a megértésben igen. Amikor az ember tehetetlen a természet vagy a természetfeletti kegyetlenségeivel szemben, néha a pohárhoz nyúl - és nem tajtrészegre issza magát, csak megpróbálja egy kicsit más szemszögből nézni a bajokat. Apropó, halál: nagyapám egész életét végigitta (na jó, mértékkel), és mégis egy másik szenvedélye vitte el: a napimádat.

Van bennünk, látens vagy gyakorló alkoholistákban valami - talán örökletes - hiba, ami miatt az agyunkat gyilkolnunk kell. Úgyhogy ne is tétlenkedjünk, itt az ideje következő fröccsnek.

Van egy kis falu Tolna megyében, Pakstól úgy 15 km-re, a neve Györköny, vagy ahogy a helyiek mondják, Jerking. Mi elsősorban azért emlékezünk meg róla, mert itt található Magyarország egyik legnagyobb összefüggő pincefaluja. Egy kedves barátom a minap - jómagam pedig pár éve - arra járt, így nosztalgiáztunk, íme az ide illő zanza. 

Részegségnek veszedelmes undokságárul

Nézem a gúglit, keresgélek, közben véletlenül megakad a szemem ezen: "az iszákosok és házasságtörők védőszentje, Szent Mónika...". Ez csak valami netes badarság lehet, még nekem is felrémlik egy sor kérlelhetetlenül egyértelmű utalás a Bibliából, melyek szerint  a részegeskedés és a félrelépés főbenjáró bűn, naná, hogy az. "Meg ne részegedjetek borral, melyben fajtalanság vagyon", hiszen a "...részegesek Isten országába nem mennek, ....a részegesek kétszer fizetik a bor árát; pénzekkel a korcsmárosnak, lelkekkel az ördögnek" idézget maga Pázmány Péter a Részegségnek veszedelmes undokságárul című hosszú dörgedelmében. Ugyanakkor: „Ne légy tovább vízivó, hanem élj egy kevés borral, gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintettel.” írja Timótheusnak Szent Pál, és az sem lehet véletlen, hogy a jó bortermésért egy tucatnyi szent felel. A borkultúra valamint a kereszény és zsidó vallás ezernyi szállal kapcsolódnak, de mindkét vallás elítéli a túlzott ivászatot. A hivatalos álláspont a mértékletesség, akkor is, ha néhény egyházfi ezt nem is tudja maradéktalanul és hitelesen képviselni. Így furcsa volna, ha e tiltott, bűnös ténykedések felett szentek bábáskodnának. Hogyan lehetne tehát a részegeknek vagy alkeszeknek védőszentje? Igazából nincs is, illetve közvetve mégis van.

Amolyan minimalista, kifejtés nélküli spontán online berúgós posztot terveztem már hosszú ideje mára, és íme, eljött a pillanat. Egy másik énem mindig egy csomó piát vesz valamelyik madaras vagy madártalan áruházban, nekem meg az emberiséggel szembeni kötelességem, hogy esténként elpusztítsam ezt a sok hukkleáris nulladékot.

 Bele tetszettek már gondolni, hogy mi az a közös ismérv, ami a legszűkebb baráti körünkben mindenkire kivétel nélkül jellemző? Mi az legkisebb közös többszörös, ami évtizedekig garantálja, hogy ugyanazokkal az arcokkal összejöjjünk hétvégente, közösen nyaraljunk és így tovább? Nos? De igen, az lesz az, a szeszkó. Na jó, a dolog persze árnyaltabb, fontos, hogy álljon mögöttünk sok-sok meghatározó, közösen átélt emlék, na meg az sem baj, ha sokmindenről tudunk beszélgetni, és érdeklődési körünk halmazai itt-ott metszik egymást, régebben még a zenei ízlés is bejátszott, ma már az sem túl fontos. De mégis, ha végigveszem, a világnézeti, politikai nézetazonosság és még egy sereg dolog sosem számított, ahogy az érdeklődési körök is szerteágazóak. Egy valami azonban a teljes díszes társaságra igaz, és nincs kivétel: az ivási szokásaink igen hasonlóak. Nem is lehet ez másképp már csak azért sem, mert közös programjaink helyszínéül legtöbbször borkóstolók, és kisvendéglők (=borozók) szolgálnak, de ha egymáshoz megyünk vendégségbe az is olyan, mint egy borkóstoló, nem beszélve a kártyázásokról, a meccsnézésekről vagy a hobbizenekar próbáiról, vagy a több napos hétvégi kiruccanásokról, amelyek bárhogy is indulnak a végén megencsak olyanok lesznek, mint egy borkóstoló. 

Egy hónap hosszú idő, főleg, ha közben valami olyanról kell lemondanunk, amit nagyon szeretünk. Legalábbis ezt gondoltam, amikor január második hetében nekivágtam a nagy kalandnak: nem meghatározott időtartamú absztinenciára ítéltem magam. Az egy hónap volt a minimum, úgy gondoltam, hogy az alatt hihetetlen változások fognak bekövetkezni szellemi és testi állapotomban. Az első két hétben ez még nagyjából igaz is volt. Általában feldobottabb, aktívabb voltam, elkezdtem fogyni is, nyilván az aktivitás és a csökkentett kalóriabevitel miatt.

Az előző posztban az italozás speciális női aspektusaiból villantottunk fel párat, megmaradva a nagy általánosságok szintjén. Személyes érintettségünk hiányában - eddigi szerzőink hímneműek - ennél többre nem vállalkozhattunk, de reméltük, hogy a törzsolvasó kartácsnők megtörik az omertát, és beszállnak a kámingautolásba. Következzék tehát első női vendégszerzőnk, Milédi, aki bátran és gyorsan reagált a felhívásunkra, és egyben rávilágított arra is, hogy a mi harmincas korosztályunkban a nők - sok egyéb mellett - alapvetően a bort is épp úgy szeretik fogyasztani, mint mi. Legalábbis a legtöbb borkedvelő - ám nem alkoholista - férfiember magára ismerhetne az alább idézett levélből, kivéve azt a részt, hogy sose tántorgott, meg nem volt eszméletvesztése. Ez talán az egyetlen lényeges különbség, aminek fenntartására úgy tűnik, körültekintően ügyelnek hölgyek. Speciel a saját környezetemben fellelhető csajok nagy részére - komoly karrierrel és családdal a hátuk mögött - szintén stimmel a leírás, de persze Milédi az első, aki erről írt is, nem is akárhogy, ezért riszpekt. És végre kicsit visszakanyarodunk a blog alapkérdéseihez is. Íme:

Nem oly rég (úgy a 60'-as évekig) a káros szenvedélyek nyilvános űzése, a kocsmák és borospincék látogatása is a férfiak privilégiuma volt, szegény nők meg ihattak zugba', ellenkező esetben a közösség úgy a szájára vette az illetőt, hogy még. Clara Zetkin és társai ezzel együtt nyilván nem részegen fetrengő lányokat és asszonyokat vizionáltak, amikor a nők jogaiért küzdöttek, de hát az egyenlőség az egyenlőség, a jogokkal jön a szar is. Ezért hát a kedves hölgyek azon túl, hogy szavazhatnak, vagy szolgálhatnak harcoló katonai alakulatoknál, mintegy mellékesen kivívták a mértéktelen italozáshoz való jogot is. Ma még ugyan a formális egyenjogúság és a rideg valóság nem feltétlenül esnek egybe, az évezredes hagyományok ma is hatnak, ezért a férfiak alkoholfogyasztása többszöröse a nőkének, de ha így haladunk, a különbség lassan eltűnik. Nekem ugyan nincs fogalmam arról, milyen lehet csajos szemmel a - mégoly visszafogott - iszogatás, a tűsarkúban tántorgás, meg mindezeknek a háttere. De következzék pár szubjektív, közhelyesen általánosító meglátás, hátha sikerül megtermékenyíteni a csajos vendégposztokkal csalfán kecsegtető hölgyek lappangó posztolói kreativitását.

Gondoljon bárki bármit, pökjetek le, öntsetek rám édes spumantét, vagy szavaljon nekem verset maga Ildikó, én biz' nézem a Való Világot. Saját ismeretségi körömben ezzel ugyan egyedül vagyok, hiába próbáltam meg társalgási témává tenni,  hogy akkor most Olivér és Alekosz igaziból összebalhéznak, vagy csak kamu, ahogy  az egész műsor is. Úgy tűnik rendes értelmiségi körökben csodálkozó, netán megdöbbent pillantásoknál több reakciót ezzel nem lehet kiváltani, itt is előre elnézést kérek. :). Na de csapassuk! Hogy jön ez az egész ide? Hát úgy, hogy ezek ott annyit isznak, hogy ilyet utoljára az egyetemi gólyatáborban láttam, ráadásul az csak négy nap volt, ez pedig lesz vagy százötven, szóval nekünk kész kísérleti labor. Mai elemzésünk tárgya: ki a villa No.1. alkesze?

16:27. Itt az év utolsó napja, és látens iszákosként nem engedhettem meg, hogy blogunk poszt nélkül maradjon e jeles ünnepen. Szilveszter - hiába tagadnánk - mindig is az iszonyatos berúgásokról, hányásokról, részegen hóban fetrengésekről szólt. Ilyenkor iszik boldog-boldogtalan, hogy elbúcsúztassa az elmúlt évet és rákészüljön a négy évszak egy újabb verziójára, jelen esetben a 2011-esre.

Pár jótanács, amit érdemes megfontolni:

• Ne mi igyuk a legtöbbet, mert ilyenkor kihasználhatjuk, hogy tapasztalt iszákosként jobban bírjuk a cefrét, és jókat mulathatunk a lerészegedett alkalmi ivók bárgyúságán.
• Részegen az ember hajlamos mindenféle újévi fogadalmakra. Ne essünk ebbe a hibába.
• Mindig van valaki, aki jótanácsokkal akar ellátni bennünket. Ha jól akarjuk magunkat érezni, tojjunk magasról a fejére.

Ezekkel a karácsonyi hangulatot árasztó tematikus képekkel kívánunk nektek boldog, békés ünnepet. Mivel nálunk a feleségem csomagol, a halászléhez pedig még nem kellett hozzákezdenem, temérdek időm van, így idén sem maradunk karácsonyi poszt nélkül. A képek kategóriájára a 'vicces karácsonyfák' cím illik leginkább. Ebből annyi volt, hogy a második kategóriát, a 'Bad Santa-t', jövőre hagyjuk.

Médiatörvény ügyben pár gyakorlatias kérdés merült fel bennem, ahogy a 2010. évi LXXXII., a CIII. és CIV. törvényt, valamint a T/1474 sz. javaslatot kicsit felszínesen, de átbogarásztam. Mivel mi itt (pontosabban ebben a blogban) nem politizálunk, nem is akartunk foglalkozni a témával.  De a Holnapi Újság minapi cikke  után belém hasított a felismerés, hogy nem kuncoghatok cinikus távolságtartással a közéleti blogok baján, akár mi is érintettek lehetünk, sőt minden blog. A linkelt posztban Márai egy borozással foglalkozó naplóbejegyzését idézték (ami amúgy annyira jó, hogy tervben van a kapcsolódó poszt), eljátszva az abszurd gondolattal, hogy az új médiatörvény szerint akár be is lehetne tiltani, de legalábbis a közzétevőt jól megbírságolni. Na, a többit ott. Ezzel együtt is az új törvények 99%-a ezen a felületen teljesen érdektelen, na meg már ki is vesézététek őket rendesen, ezért ez a blog indulatoktól mentesen, mondhatnám józanabbul néz a téma mélyére (értitek;). Pár praktikus kérdés kitárgyaltlan maradt, melyeket főleg a blog.hu szerkesztői, vagy jobban ráérő, és az ügyben tájékozott bloggerkollégák figyelmébe ajánlunk.

Nyílt titok, hogy mielőtt elkezdtem rontani itt a levegőt, volt egy saját, én-alkoholista naplóm is, a Boci, az óriás. Két éve, Karácsony előtt kezdtem azt, és most év végén tisztelettel felszámolom, hogy iszákos írói vénámat a Látens blogon öntsem ki ezentúl. A következőkben a Boci legszebb pillanatait idézem, hogy ne maradjatok olvasnivaló nélkül a kritikus év végi időszakban sem. Egészségünkre!

Sokat beszéltünk itt kulturált ivásről és a borkultúráról. Itthon is bimbózgat valami egy ideje, becsüljük meg, legyünk büszkék az évszázados hagyományainkra. Új sorozatunkban viszont olyan borivásban jártas vidékekre kalandozunk, ahol ezt a sportot a történelem kezdete óta, sok-sok ezer éve űzik. Az első hely, ahová bekukkantunk, Grúzia. (Ők magukat Szakartvelonak hívják, de azt szeretnék, ha a külvilág Georgianak nevezné őket. Ezt a MTI amúgy a jobban elterjedt azonos nevű USA tagállam miatt nem javasolja). Ami minket jobban érdekel, hogy ez az ország, de legalábbis ez a térség a bor szülőhazája, igaz ők adták a világnak Dzsugasvili et.-at, és a tamada intézményét is. További tények Grúziáról itt.

Van itthon egy állvány jó bor, vagy négyféle sör és valami pálinka is. Nézegetem így késő este, hogy melyik legyen, aztán töltök egy pohár tejet, és lefekszem. Húbazze, mi a fasz van?! Talán mission is complete? Na jó, nem, de azt kijelenthetjük, hogy a hiúság - a hipochondria mellett - a szeszelés másik nagy ellensége.

Nem úszhatjuk meg, be kell számolnunk arról az emberről (?), akinek orvosai azt állítják, szakmájuk szabályai szerint semmi nem indokolja, hogy az illető életben legyen. Ő ugye Ozzy Osbourne, 62 éves, és világ életében vedelt, mint a gödény, biztos, ami biztos alapon rendesen drogozott is mellé, ennek ellenére némi parkinson-kóros kézremegésen túl – amit amúgy a dokik nem tudtak összefüggésbe hozni a züllött életvitellel – nagyszerű egészségnek örvend. Ahogy maga fogalmazott: "Kíváncsi voltam. Adott több úszómedencényi pia, amit magamba öntöttem, továbbá elképesztő mennyiségű kokain, morfium, nyugtatók, köhögésszirup, LSD, Rohypnol… amit csak fel tudsz sorolni… Igazából nincs hihető orvosi magyarázat azt illetően, hogy miért vagyok még mindig életben. Talán a DNS-em válasszal szolgálhat."

A szerző nem genetikus, és ezúttal nem tett többet, minthogy a gúgli segítségével elolvasott 8-10 cikket a témában, azok összegzése olvasható itt.

Az előző posztom kapcsán felmerült többekben és bennem is pár - főleg életrajzi - kérdés Muszorgszkijjal kapcsolatban, amiket most igyekszek megválaszolni internetes források (és nem a magyar nyelvű Wikipédia) alapján.

1. Akkor most gazdag volt vagy szegény?

Viszonylag vagyonos családból származott, tehát szüleinek volt földbirtoka, sőt, zongorázni is tanították a kis Mogyesztet, ami ugye a szegény családokra nem volt jellemző. Mogyeszt húszas éveiben azonban a birtok apja halála és a 1861-es jobbágyfelszabadítás miatt semmivé lett. Élete hátralévő felét nélkülözve töltötte, leveleiben is gyakran panaszkodik pénzhiányra.

Mi mással lehet jobban kiérdemelni a híres iszákosok közé kerülést, mint azzal, ha alkoholelvonás visz át minket a másvilágra? A XIX. századi orosz zeneszerző életrajzi adataival inkább nem is fárasztanám a blog közönségét, elég annyi, hogy Mogyeszt nem több mint 42 életéve alatt elérte, hogy a legnagyobb zeneszerzők közé soroljuk, és többek között még egy ilyen, nem kifejezetten komolyzenei blog is megemlékezzen róla.

Kedves barátaim, akár hiszitek, akár nem, a nagy okt. szoc. forr. mellett egy másik évforduló is november 7-re esik: éppen ma egy éve történt, hogy hajnali egykor, a második üveg bor kortyolgatása közben egyszer csak megszületett az első poszt, és a látens iszákos. Aztán másnapra jól meg is bántam, reméltem, hogy a kutya se olvasta, de nem így lett. Kezdetben fogalmam sem volt, hogy írok-e még, és ha igen, pontosan miről, de végül arra gondoltam, hogy igen, hiszen a piáláshoz értek, az évek és a rutin ugye, no meg a saját és a környezetem történetei, ehh, gazdag téma. Pár félbemaradt sorozat, stílus- és témaváltás jól mutatja a kezdeti koncepciótlan csapongást, de aztán kialakult a tartalom, a forma, és egy jó kis társaság. Na de ennyit a múltról, visszatekintés volt már több is (pl. itt). Most is itt ülök, hagyománytisztelő emberként a második üveg bort kortyolom, és úgy 1:00 óra van... :) Egészség!  (Az élesítés némi macera után 21 órát késett.)

A whisky világa - szemben a borral, a pálinkával - a legtöbb igényes magyar fogyasztó számára is egzotikus fehér folt, holott ősi és hatalmas kultúra lengi körül. Oké, van a Johnnie, a Jim Bim, meg rémlik valami arról, hogy a whiskey az más, mint a whisky, oszt nagyjából ennyit tudunk. Na de a minőségre is törekvő fogyasztó akkor érzi jól magát, ha tudja, mit iszik, és itt nem csak arra gondolok, hogy tudjuk, miből és hogyan készül az adott ital, hanem, hogy alapszinten ismerjük a hozzá tartozó kulturális vonatkozásokat, hagyományokat, nem beszélve arról, hogy minimális szinten nem árt eligazodni a whisky-univerzumban sem. Szerencsére adotta vala nékünk az Úr a Scotchwhiskyblogot (avagy a The Maltbank Herald), és annak szerzőjét, Barmant. Ha valaki ebben a kérdéskörben letaglózó mértékű tudással a tarsolyában magyar nyelven el tud igazítani minket, akkor az ő. Mindezt olyan szuggesztív szenvedéllyel, amire csak az képes, akinek a munkája a hobbija, ami mai szerzőnk esetében nem más, minthogy Skóciában, skótoknak mér skót whiskyt, egy whisky-bár Head Barmanjaként. A részleteket lásd még itt. De ahhoz, hogy az ottani írásokból értsünk is valamit, és ne pislogjunk értetlenül, ha azt lájuk leírva, hogy 'single cask strength malt whisky', következzenek az alapok, Barman kollágától.

A statisztika világnapja régi, nosztalgikus emlékeket idézett fel bennem, a szokásos spéttel el is kezdtem böngészni a netet statisztikai idő- és mennyiségi sorok, táblázatok és egyéb ábrák után. Találtam egy rakat érdekes dolgot, és egy különleges ellentmondást. Mennyit iszunk mi magyarok, és ez hogy viszonyul más országok mutatóihoz? Hogy aránylik egymáshoz az alkeszek, a nagyivók, a mérsékeltek száma stb. ? És honnan veszik ezeket a számokat? Miért halnak meg sokkal többen nálunk krónikus májbetegségekben, mint a többi piás országban? A magyarok máján is ezeréves átok ül?

[Ez a poszt pár éve már megjelent ezen a blogon, és kivételesen nem került címlapra, míg a többi, sokszor gyengébb írás rendszeresen ott landolt. Mindez a vendégszerzővel szemben nem fair:)] Mai, átlagosnál hosszabb posztunkból kiderül, hogy bürokrácia a hősi időkben sem volt különb a ma ismertnél,  a katonák meg a dicső szabadságharc mindennapjaiban is  ugyanúgy vedeltek és khm. keresték a kapcsolatot olyan hölgyekkel, akik nem teljesen hívei a monogámiának (aka kurvák). Senki ne tekintse az alábbi írást deheroizálásnak, a nagy időkben is voltak hétköznapok. Ezúttal a történelmet, továbbá a korabeli forrásokat szívesen böngészőknek kedvezünk, amikor beszámolunk egy botrányos esetről, kényesen lavírozva az olcsó altestiség Szküllája és a száraz forráselemzés Kharübdisze között. Akkor, mikor Henryk Dembiński, (majd Vetter Antal) helyére Görgey Artúrt nevezik ki a magyar sereg fővezéri posztjára, illetőleg pár nappal dicsőséges tavaszi hadjárat kezdete előtt, szóval e nagy horderejű események mellett Tiszafüreden, 1849. március 31-én, dél körül elképesztő botrányra került sor: egy eleinte meg nem nevezett honvédszázados ittas állapotban, hölgytársaságban az ebédlőasztalnál...izé, nos előveszi hímtagját és babrál vele.

Ajánlottunk már blogot, mot is fogunk. Álszentfazék után következzék, ha jól sejtem egyenesen a kecskeméti KTE (esetleg UTE) b-közepéről a Lilakutyák blog. Az ajánló szigorúan szubjektív, én ilyennek látom. Mivel pedig a méltató szavakért még egy pólót sem kaptam, Immanuel bácsi szavaival mondhatnám, hogy szép blog, hiszen érdek nélkül tetszik.

Szóval, ez egy teljesen egyedülálló kezdeményezés, ugyanakkor - ha már a goldenblog kitalálta, hívjuk így - vérbeli komplex blog. Sőt, ha valami, hát ez a komplex blog. A kiinduló pont, hogy a Lilakutyák saját tervezésű, punkos képi világú pólókat kíván eladni, elvileg ennek lenne alárendelve a blog, mint marketing eszköz. Ez a vonal időről  időre elő is tűnik, de aztán a szerző ráérez a blogolás nyújtotta korlátlan szabadságra, ami a témaválasztást, a stílust és a dizájnt illeti. Sok más mellett így előbújik látens iszákos énje, ahogy az irodalmár, a marketinges, a videókat embedelő punk és rocker, vagy a társadalomtudományokat és az informatikát kedveló, haverokkal bulizós Lilakutyák is. Nem skizó, hanem széleslátókörű.

Ejj, barátaim, szögezzük le, hogy, mint tudjuk, ritkábban lögybölök, mint régen. De ma éppen borozhatnékom volt, és csak egy pár napja kinyitott Légli fehér volt a hűtőben, eleve már 2007-ből. De fasza volt, élvezettel szürcsöltem. Viszont a 3,5 dl nem volt elég ma. Ehhez hozzá tartozik, hogy én nem feltétlenül 8-17 óráig, és nem is hétfőtől péntekig melózok. Ha megoldottam a feladatot akkor nekem bármikor hétvége van. (Ez nem magyarázkodás, hiszen ez egy ivási szokásokról szóló énblog.) Na szóval a boros álványról a kezembe keült egy 2001-es villányi vörös. Gondoltam, hogy ennek már annyi, 9 év alatt tuti megpunnyadt, mégsem egy Kopár. Az üveg kurva csicsás, egy ón- vagy valami fémlemez van rajta cimke helyett, és plombával van lezárva. Szó szerint ez van rávésve: "Ördögvölgy Villányi Cuvée Barrique". Kinyitottam egy órája, 50 percet levegőztettem (tudom, kevés, de eleve buggyantnak véltem), majd  beleittam. Hatalmasat tévedtem, én fasz! Ezt nem hétköznap, egyedül, egy kis munkahelyi siker miatti szittyó keretében kellett volna kinyitni, hanem karácsonykor vagy házassági évforduló alkalmából szeretteim körében. Én fasz. Főleg, hogy talán nincs is már ilyen bor a világon, és nem is lesz sohamár. Bár azért nem is akkora szám. Sőt, egy jó Mészáros valami talán jobb. A második pohár után azt mondom, hogy nagyon jó, de semmi extra, ha azt a tényt félre teszem, hogy közel 10 éves, inkább innék egy egyszerű Konyári kékfrankos-merlot házastást. A harmadik pohár is hibátlan, sőt, a dekantálással jobb. Ó, mit tettem??

Kelt: 2010. október 7. 23 óra 

A borhamisítás oly régi huncutság, mint maga a bor. Az 'Ábel borozó' átadása után a homályban menten megnyitott a 'Káin csígerező - korrekt árak'. No de ennyit a költészetről. Itt a szüret, jóval kisebb területen, mint akárcsak tíz éve, idén még én sem jutottam el sehova, pedig jó munkaerő vagyok, jár a kezem, és keveset iszom. Biztosan ez a frusztráltság az oka, hogy a szüret ürügyén ma a borhamisításról elmélkedünk. Tudjuk-e, hogy mi is pontosan a tablettás bor, vagy milyen egyéb módokon hamisítanak, és az nekünk mennyire baj? Ma kicsit utána járunk.

Nemrég volt róla szó, hogy el kellene mennünk a Hány(t)atott sors konferenciára tudósítani. Végül nem mentünk, de nagyra becsült indexes újságíró kollégáink megtették, ami egy jó alkoholistától telik: bepiálva tudósítottak a konferenciáról. Igaz, a technika ördögével bírkózva, és csak félideig, de közvetítettek. Érdemes elolvasni, aki lemaradt róla.