Bor vor kolléga az alkohol pszichére gyakorot hatását elemzi, legalábbis az azonnali következményekre hívja fel figyelmünket. Az írás a logika szabályait szigorúan követve tömören foglalja össze, miért is volna jó, ha a szorongásainkkal józanul néznénk szembe. (Ezúton bátorítom továbbra is t. olv. közönéget, hogy témáinkba vágó gondolatait ossza meg velünk a jobbra látható mélt használva.) Következzék tehát bor vor elmélkedése, és mivel a téma továbbgondolásra érdemes, egy kis ráadás.

"A pszichológusok körében jópofa mondás, miszerint a szuperego a személyiség alkoholban oldódó része. Ezzel jól magyarázható a jelenség, amikor egy szerény, szótlan fiúcska nagydumás, hőbőrgős, netalán agresszív lesz, hiszen a társadalmi normáknak való megfelelésért, a bennünk lakozó ősi állat megfékezéséért felelős személyiségrészünk „feloldódott”. Valóban, az alkohol kitűnő szorongáscsökkentő, egy cimborámnak konkrétan orvosa tanácsolta, hogy igyon – miután összefoglalta dióhéjban, mi minden nyomja a szívét.

A szuperego kifejezés rövid magyarázatára szolgáltató jelleggel azért kitérünk, hogy ne kelljen azon keveseknek sem gugliznia, akiknek csak homályosan rémlik, miről is van szó. Szóval a végletekig leegyszerűsítve, az ember személyisége három részre osztható: az id (ösztön-én), az ego (én), végül a felettes én (szuperego). Ebből az id az ősi, állati ösztönöket képviseli, ezért akit csak az éhség, a szomjúság, az életösztön és a szexuális vágy mozgat, az tkp. egy állat. Az ego egy fokkal kifinomultabb, az ösztöneinket összhangolja a valós lehetőségekkel, a külvilág által szabott - nem erkölcsi hanem racionális - lehetőségekkel. Tehát az id alapján ráugrunk az utcán az első jó csajra, az ego révén viszont leszólítjuk, és megpróbáljuk hazavinni, de ezzel még többnyire nem felelünk meg a társadalom szigorú elvárásainak, mert ezért a szuperego felel, amit viszont a nevelésünknek, szocializációnknak köszönhetünk. A család, az iskola és a környzet lassan belénk veri, hogy mi a jó és mi a rossz. (éjjelialkesz)

"A szuperego normáinak a megsértése, a szülői szeretet elvesztését és az azzal járó szorongást idézi fel. Ez a szorongás tudattalan, de bűntudatként élhetjük át." (wiki)

Ám amit sokan elfelejtenek, az az, hogy a szorongásnak komoly szerepe van a psziché egyensúlyában. Ideális esetben az ember nem iszik, ráadásul időnként kiszáll a mai világ diktálta rohanó tempóból és lelki életet él. Magába merül. Megvizsgálja mi történt vele a napokban, milyen hatások érték, milyen érzelmek támadtak benne, és így tovább. Úgy is mondhatnám meditál. Mondjuk reggel, ébredés után egy negyed órát. Meg lefekvéskor nem filmre alszik el, hanem végig gondolja, mi történt aznap, mi lesz holnap. Meg napközben, mondjuk ebéd után. Ha így cselekedne: feldolgozná azt a rengeteg hatást és benyomást, ami naponta éri, fejlődne az önismerete, fejlődne a személyisége, bölcsülne és egészségesebb lenne. Egészségesebb, mert a szorongás, a meg nem oldott konflikuts pszichoszomatikus tüneteket produkál, hosszútávon nagyon komoly betegségeket.

A szorongás azonban csak tünet. Ha piával lenyomom, a kiváltó ok ott marad a háttérben, a feszültség gyűlik. Ahogy a test fájdalommal jelzi, hogy hékás, baj van, figyelj ide, úgy a szorongás a lelki túlterhelést jelezheti.

A tanulság valami olyasmi, hogy nem okoz feltétlenül nagy rumlit ez a folyamat, hogy piával működöm jól, de okozhat. A legtöbb, amit veszítünk vele, hogy fejlődjünk és tanuljunk olyan dolgokat, amiket a pszichénk elintézne magától, ha hagynánk. Ehelyett megrekedünk azon a szinten, hogy ugyanazokat a rossz válaszokat adjuk ugyanazokban a necces szituációkban, sokszor furcsa hangulatok kapnak el, és nem értjük miért, rossz kedvünk van, bár nincs rá különösebb okunk, stb

Amitől igazán nehéz ez a meccs, hogy ha abbahagyod a piálást, akkor egy darabig rosszabb. Van hogy sokkal. Az eredmények meg lassan jelentkeznek, de már két hét kihagyásnál érezni lehet valamit, hogy koncentráltabb és kiegyensúlyozottabb vagy – bár ez biztos alkattól is függ. Ráadásul a piálást abbahagyni semmiség ahhoz képest, hogy a hétköznapi pörgéséről leálljon az ember."

 Mindez így igaz. Csak pár felvetés.

- Mellékesen megjegyzendő, hogy igen sokan nem azért isznak, mert szoronganak. 

- Érdekesebb talán, hogy vannak olyanok is, akik mondjuk úgy, nagymértékben a "szuperegojuk" rabjai. A bor vor által is említett csöndesen gátlásos figurák, ha leisszák magukról a beléjük vert, vagy akármilyen módon kialakult felettes énjüket, akkor kezdenek elfogadhatóan viselkedni. Magyarán ha az ilyen kockafejek bekapnak pár pohárral, akkor válnak alkalmasá arra, hogy egyáltalán társasági lényként viselkedjenek.

- A szorongás vagy inkább feszültság feldolgozásának az a módja, hogy pár pohár bor mellett, de józanul értékeljük a kiváltó okokat, szerintem rendben van. Két pohár borral nem elnyomom a gondokat, hanem higgadtabban tudom végiggondolni.  

Végül még valami. Ha baráti körben összejövünk, kifejezetten nem baj, ha leszarjuk a magasabb szintű társadalmi értékrendet. Ezért nehezen fogadnám el, hogy efféle bensőséges közegben egy darabka kis szuperego is legyen bennünk. (Persze nem hugyozunk az asztal alá, meg hányni is kimegyünk, de úgy vélem, ilyenkor az ego is éppen elég.