Hat éves kisfiam - mint kiderült, kölcsönzött - bölcsessége, amit a minap mondott, elindított bennem egy gondolatmenetet, aminek az eredményét most megpróbálom textboxba vetni. "Tudod, mi a legfontosabb az életben? Az egyensúly!" Ezzel lepett meg tegnapelőtt a konyhában, miközben a pirítósra vártunk. Kikérdeztem, hogy jutott ez eszébe, erre elmondta, hogy valamilyen kung-fus filmben hallotta. Mindenesetre nagyon igaza volt.

Pár évvel ezelőtt egy harcos antialkoholista blogra írtam egy kommentet, ami szerint lehet úgy szeszt fogyasztani, hogy ne legyen évek után se alkesz az ember. Persze a reakció heves volt, de pár szóváltás után elismerték, hogy ez igaz. Tényleg lehet éveken keresztül inni, és nem belehalni. Mint a biciklizés, se jobbra, se balra nem dől el az ember.

Mostanság is napi 5-6 deci bort iszom meg. Amikor úgy érzem, hogy sok volt, mert éjszaka vagy sport közben kihagy a szívem, tartok pár nap szünetet. Az alkohol fokozza a magnéziumkiválasztást és a magnéziumhiány szívritmuszavart, izomrángásokat okozhat. A pihenés és a magnéziumos pezsgőtabletta segít. Apropó, sport: a folyamatos piálás mellett egy év alatt 16 percet javultam a Balaton-átúszás távján (5,2 km). Jelenleg 1:45 alatt úszom, ami nem rossz idő egy látens piástól.

Közben sok veszteség ért, nagyapám meghalt, az élettársam - vagy ahogy egyszerűbb, feleségem - többször is kórházi kezelésre szorult, jelenleg is kórházban van. Szégyen, de sokszor segített az alkohol a problémák feldolgozásában. A megoldásban nem, de a megértésben igen. Amikor az ember tehetetlen a természet vagy a természetfeletti kegyetlenségeivel szemben, néha a pohárhoz nyúl - és nem tajtrészegre issza magát, csak megpróbálja egy kicsit más szemszögből nézni a bajokat. Apropó, halál: nagyapám egész életét végigitta (na jó, mértékkel), és mégis egy másik szenvedélye vitte el: a napimádat.

Van bennünk, látens vagy gyakorló alkoholistákban valami - talán örökletes - hiba, ami miatt az agyunkat gyilkolnunk kell. Úgyhogy ne is tétlenkedjünk, itt az ideje következő fröccsnek.