[Ez a poszt pár éve már megjelent ezen a blogon, és kivételesen nem került címlapra, míg a többi, sokszor gyengébb írás rendszeresen ott landolt. Mindez a vendégszerzővel szemben nem fair:)] Mai, átlagosnál hosszabb posztunkból kiderül, hogy bürokrácia a hősi időkben sem volt különb a ma ismertnél,  a katonák meg a dicső szabadságharc mindennapjaiban is  ugyanúgy vedeltek és khm. keresték a kapcsolatot olyan hölgyekkel, akik nem teljesen hívei a monogámiának (aka kurvák). Senki ne tekintse az alábbi írást deheroizálásnak, a nagy időkben is voltak hétköznapok. Ezúttal a történelmet, továbbá a korabeli forrásokat szívesen böngészőknek kedvezünk, amikor beszámolunk egy botrányos esetről, kényesen lavírozva az olcsó altestiség Szküllája és a száraz forráselemzés Kharübdisze között. Akkor, mikor Henryk Dembiński, (majd Vetter Antal) helyére Görgey Artúrt nevezik ki a magyar sereg fővezéri posztjára, illetőleg pár nappal dicsőséges tavaszi hadjárat kezdete előtt, szóval e nagy horderejű események mellett Tiszafüreden, 1849. március 31-én, dél körül elképesztő botrányra került sor: egy eleinte meg nem nevezett honvédszázados ittas állapotban, hölgytársaságban az ebédlőasztalnál...izé, nos előveszi hímtagját és babrál vele.

Nem akarunk más tollával ékeskedni, ezért rögtön szögezzük le, hogy írásunk nem saját levéltári kutatómunka eredménye, az érdem Hermann Róbert hadtörténészé, aki a korszak jeles kutatója, nos, ő bukkant erre az életszagú gyöngyszemre, és igen hosszasan elemezte is. Azon kedves olvasóinknak, akik rendszeresen bújják a hadtörténeti közleményeket, nem tudunk újat mondani. A többi keveseknek (esetleg lustáknak) viszont szolgáltató jelleggel, és a jelzett forrást népszerűsítendő, kedveskedünk pár veretes nyelvű korabeli idézettel, és elmélkedünk egy kicsit azon, hogy lám, a bürokratikus szervek működése nem változik, legyen háború vagy béke.

Maga Mészáros Lázár hadügyminiszter jegyezte a következő 1849 április 3. napján kelt leiratot a tiszafüredi térparancsnokságnak címezve. A szöveget, de főleg a feladó nevét és beosztását olvasva még ma is összecsinálná magát bárki, aki hierarchikus állami szervnél alkalmazott:

"Biztos részről értesültem, miszerint egyik a térparancsnoksági személyzettől az egy tiszttől igen is megkívánható míveltségről levetkezve [sic!], magáról annyira megfeledkezett, hogy nem általlotta egy nő jelenlétében szeméremtestét is kihúzni. Felszóllítom ennek folytán a legkomolyabban a térparancsnokságot, miszerint nekem ezen gyalázatos tettről rögtön felvilágosítást terjesszen fel, minthogy én azon durva, míveletlen tisztet a hadseregben tűrni nem fogom, és őt gyalázattal fogom a hadsereg létszámából kitörültetni. A térparancsnokság saját érdekében áll ezen piszoktól magát körülményes felterjesztés által kimenteni.”

Somogyi százados, a megszólított térparancsnok azonnal válaszolt, ha tehette volna futva és személyesen kézbesítve a levelét a minisztériumnak. Ha írásban lehetne hebegni és habogni az a levél az írásos hebegés és habogás iskolapéldája lehetett volna. A felterjesztés azonban nem túl „körülményes”, lényegében annyi, hogy meg vannak döbbenve, és hát ők ilyet soha.

Ki tudja, milyen kisördög bújt az akkori HM-ügyintézőkbe, de amint a második leiratból kiderült, már az első dörgedelem előtt is pontosan tudták, ki és mit csinált. Ilyenformán az első levélnek lényegében igazi értelme nem volt, azon túl, hogy Somogyi százados életkilátásait egy-két évvel csökkentse. Szóval a második körben kiderül:

„...azon tiszt ellen, ki az akkori rendeletemben megnevezett botrányos és minden becsületes érzést kivetkezett tényt követte el, ki Lipcsei tiszai igazgató úr házában volt beszállásolva, és állítólag Karovinak neveztetik, a legszorosabb vizsgálatot elrendelni szigorú kötelességének ismerje...”

Ezt követően meg is indul az eljárás nevezett ellen, aki felhívásra írásban eképpen ad magyarázatot a történtekre:

43-ik honvédzászlóalj Parancsnoksága
A magyar hadügyminisztériumnak

T. Füred april 10-kén 1849. Debrecenbe

Alólírt folyó évi april 7-kén 9014/E. szám alatt a tisztelt hadügyminisztériumtól kibocsájtott rendelet folytán Somogyi Jósef tiszafüredi térparancsnok által nyilatkozatra hivatván fel, a kérdéses tárgyra nyilatkozatom a következő: Folyó év március 28-kán T. Füredre érkezvén, helybeli lakos Lipcsei Gedeon házához szállásoltattam be, megérkeztem után azonnal orvosoltatásom után láttam, mert a katonai életbe könnyen megkapható venericus bajba szenvedtem, betegségem a folytonos utazás miatt súlyosbult, nem akarván mindazonáltal hivatalos kötelességeimet mulasztani, felöltöztem és szolgálatomat, habár érzékeny fájdalmak közt, teljesítettem. Ugyancsak március hó 31-ikén szobámban lévén, délbe az ebédhez ott terítettek, az asztalnál két idegen, közönségesen öltözött nő, kiknek sem nevét, sem állásukat nem tudom, helyet foglalt, az ebéd bevégezte után hosszabb időig az asztalnál ülvén, érintett bajom miatt szenvedő részemben iszonyú fájdalmak ostromoltak, úgyannyira, hogy észrevétlenül bal kezemmel az asztal alá nyúlni, s szenvedésemet enyhítendő, fájós részemet kedvezőbb helyzetbe tenni kényszerültem. Ezen mozdulatot azonban senki észre nem vevé, annál kevésbé valamelyik nő, mennyiben a nők az asztalnak homlokán ültek, én pedig a jobb oldalán foglaltam helyet. Ennyiből áll az egész tény, mely nem jellemtelenség s elvetemültségből, hanem fájdalom enyhítési ösztönből, és újra ismétlem, a legnagyobb eltitkolással, senkitül észre sem véve, történt. […..] Betegségem valóságáról hiteles orvosi bizonyítványt az ./. alatt tisztelettel mellékelve, egész tisztelettel maradtam, Karove százados ”

Somogyi térparancsnok ugyanakkor akkurátusan begyűjti a Karove szds. ellen szóló összes lényeges terhelő bizonyítékot:

Karove orvosa (Dr. Bach Miklós, a 43. honvédzászlóalj főorvosa, akitől Karove az orvosi igazolást állítólag beszerezte) a következőket nyilatkozza, igen csak megkérdőjelezvén szatírunk szavahihetőségét:

"...venericus bajban szenved, [...] de miután őt vizsgálni akartam, makacsul ellenszegült, miért is én adott bizonyítványomat visszavettem s kinyilatkoztatom, miszerint egyebet a közönséges fejfájásnál, mit a boritalbul következtetek, nem találtam."

A „venericus baj” az ugye szegény Vénusz istennő nevéből facsart szó a nemi baj megnevezésére, itt a tünetek alapján alighanem tripperről beszélhetünk. A védekezés irányából pedig nyilvánvaló, hogy ez egy katonánál akkoriban nem hogy nem volt szégyen, ellenkezőleg, olyan mentségül lehetett felhozni, amelynek hallatán megértően, esetleg elismerően bólogatnak a bajtársak, felettesek. Ennél erősebb védekezés már csak a részegeskedésre történő hivatkozás lehetett, amire később szükség is volt.

Somogyi százados viszont nem nyugodott, további vizsgálata szerint az inkriminált mozdulatsort nem kevesebb, mint négy hölgy jelenlétében végezte Karove százados, mely tettét kihallgatása során tanúk előtt lényegében elismerte, illetve ekkor már főként azzal védekezett, hogy ittas volt.

Tehát összeállt a kép, terhelő bizonyítékok kellő mennyiségben gyűltek össze, amikor is Karove századosnak sikerült tetéznie a bajt: korong részegen erőszakkal rátört Somogyira, követelve az aktáját, egyben párbajra hívva őt, amiből végül csak egy szolid dulakodás kerekedik. A történtek után Somogyi szds. még gyártott némi feljegyzést, a szállásadó Lipcsei úr, mint „jellemtanú” nyilatkozatát beszerezvén, mely szerint „...a fent írt Karovi százados majdnem minden nap délutáni órákban ittas szokott lenni, úgy-annyira, hogy még lováról és szekeréből is több ízben kiesett." Somogyi százados az aktát immár személyes indulatoktól is fűtve felterjesztette a HM részére.

Valami azonban nem stimmelt, mert idővel fentről ismételten kérdőre vonták az eljárás állásáról, és több, már elküldött irat hollétéről. Megjegyzendő, hogy Tiszafüredről a Honvédelmi Minisztérium Elnöki Osztályától és a Jogi Osztályától is kértek be jelentéseket, mellékletekkel, továbbá a két osztály egymás között is tologatja az aktát. Nem csodálkozik és nem is gondol eleinte senki semmi rosszra, de mégiscsak fura, hogy egyes, már megküldött iratokat újra és újra kérnek felterjeszteni.

Innen aztán egyre cifrább az ügy. Tiszafüreden várják az illetékes hadbírót, aki éppen nem ér rá az eljárás lefolytatására, mert őt magát is éppen eljárás alá vonják, más ügyben. Karovét át kéne küldeni a szomszéd hadbíróhoz, de ekkor meg őt, Karovét nem találják, pedig nem bujkál, egyszerűen senki nem tudja megmondani, hogy a századost – aki ellen eljárás folyik – éppen hivatalosan Debrecenbe rendelték. Hmm.

Az iratok felkutatása mindeközben nem jár sikerrel, a HM Igazságügyi Osztálya ismételt levélváltások után nyugtázza, hogy az okirati bizonyítékok „rossz postai kezelés következtében tévedésbe is tétethettek”. Karove időközeben előkerül, és volt szállásadójától, Lipcseitől egy igazolást kér szépen, amelyben Lipcsei, éles ellentétben saját korábbi nyilatkozatával egy valóságos szentnek írja le Karovét, aki egyben a tiszti erények összességének megtestesítője.

A nyilván ezer más gonddal küzdő akkori HM elunja – ezúttal szó szerint - a pöcsölést, és a következő döntést hozza:

"Karove százados ügye az általa állítólag elkövetett szeméremellenes botrány tárgyában bevégzettnek tekintetvén....Ezolta a panaszlott beadta nyilatkozatát, melyben vádul felhozott tettét egyedül érzékeny testi fájdalmai miatt történtnek állítja, melyekben hogy a kérdéses időben valóban szenvedett, orvosi bizonyítvánnyal igazolta. A feladó Lipcsei Gedeon újabbi nyilatkozatára elismeri, hogy a bepanaszolt százados magát a kérdésben lévő tetten kívül mindenkor legillőbben viselte, s több ideig ágyban fekvő beteg volt, és ezért ő maga úgy vélekedik, hogy az előbb botrányosnak és szemérmetlennek tartott tette nem a nők iránt tartozó tiszteletről megfeledkezés, hanem érzékeny testi fájdalmai következése volt. Az ügy ezen állását az elnöki osztályhoz oly megkereséssel van szerencséje ez osztálynak előterjeszteni, hogy Hadügyminiszter urat ezen ügy felőli további intézkedés iránt felkérdezni szíveskedjék." Ez után Karovet őrnaggyá léptetik elő.

Láthatjuk tehát, amit amúgy is tudtuk: a hosszú időre otthonról elszólított katonák egy része kicsapongó életvitelt folytat, ami önmagában nem ellentétes a tiszti becsület szabályaival. A derék tisztek isznak is, amit adott esetben egyenesen mentségül hoznak fel. A hivatali rend az iratkezelés tekintetében semmit sem változik az idők során, és persze az ilyen eseteknek felelőse sincs. Az már csak hab a tortán, hogy a megszüntető határozat egy nem is létező orvosi igazolásra és egy olyan tanúra hivatkozik, aki legalább két ellentétes vallomást tett.

Zárszó: Hermann mester írásából kiderül, hogy Karove szds. amúgy minden tekintetben nagyszerű katona volt, életvitelétől függetlenül a szabadságharc több nagy csatájában tesz tanúbizonyságot bátorságáról és katonai rátermettségéről.