Ezúttal a testvéri Lilakutyák blog szerzője kamingautol, és rántja le a leplet saját italozási szokásairól. Klasszikus látens iszákos pályaív; az ifjúkori bohóságot ideiglenesen a mértéktartásra törekvő stratégiák követik, melyek vagy bejönnek vagy nem, például kiderül, hogy miért jó hetero férfiként kétcentenként inni a rövidet. De megerősítést nyer az a tétel is, hogy a családalapításnak és a gyermekvállalásnak sokszor a legjobb mellékhatása, hogy letérünk a züllés romlott ösvényéről. (Tudjuk, a családalapításnak a másik leggyakoribb mellékhatása, hogy az alany pár éven belül teljesen elzüllik.) A szót át is adjuk, íme:A tömény, az az igazi... Töménytől lehet a legdurvábban és a leggyorsabban berúgni, a tömény roncsolja legjobban a nyelőcsövet, a gyomrot, a májat, a töményet isszák az igazi alkoholsiták, a tömény a legfélelmetesebb ellenség. Nos, bár ennyire nem volt tudatos döntés, de nagyjából emiatt kezdtem én tizenhét éves koromban vodkával. Kommersz vodkával, tegyük hozzá. Hogy miért pont vodka:
"te edd a tortát, én bedobok egy fél vodkát"
(Auróra)
"az üveg vodkát meg sem érzed, a flippert nyomod, amíg van pénzed"
(Tankcsapda)
A normál pénteki buli egy deci vodkával indult, húzóra, a köpködőben nem töltöttem többet másfél percnél, mentem tovább a közelebbi rock klubba. Ott már volt némi dumálás, idővel éneklés, és közben az utolsó százasig elvodkázgattam a pénzem, ez jobb napokon még négy-öt feles volt. Ha meghívtak, több. Bármit elfogadtam, de pénzt csak vodkáért adtam. Aztán kellemesen üvöltözve átvonultunk a messzebbi rock klubba, oda kellett a százas, jegyre. Jó esetben valamelyik haver fizetett egy sört kapaszkodónak, rosszabb esetben felmartunk egy üres korsót, és azt igyekeztünk jószándékú emberekkel feltöltetni, általában sikerrel. Közben meg pogó. Amikor elkezdett fájni, újra ittunk. Általában lábon mentem haza, általában nem emlékeztem erre.
Aztán, ahogy teltek az évek, megcsömörlöttem a vodkától, jól tippelsz, a második üveg langymeleg Sztoli már nem kellett volna az utolsó vokdás estén. Aztán a gintől is, a rumtól is, a pálinkától is... Közben meg rászoktam a sörre, de a sörök közt azért rendszeresen befigyelt egy-egy gyorsító feles: nagylevegő, satu, szájjösszeszorít. Ezekben az években tudatosodott bennem, hogy minél több a feles, annál durvábban rúgok be. Mindig addig ittam, amíg bírtam, ez volt a határ. Ha átléptem, hazamentem. De sok felessel valahogy mindig messzebbre sikerült elcsámborognom a tiltott zónába. Ezért egy idő után elkezdtem kerülni a feleseket. Csak az este elején vettem magamnak, és a kései meghívások alól is igyekeztem kibújni. Rossz esetben lehánytam a gaz kísértőt.
Valamikor ilyentájt volt egyszer egy durva önmegtartóztatásom is. Nem ittam egy-két hétig, de eljártam a bulikba. Szar volt. Aztán kerestem egy olyan rendszert, amivel szabályozni tudom a fogyasztásomat. Meglepő módon ehhez régi barátomat, a vodkát hívtam segítségül. Óránként - háromnegyed óránként - egy feles vodka, közben meggymárka*. Ezzel éjfél körülre azért eljutottam oda, hogy leszarjam a saját szabályaimat, és megigyak végre egy-két sört. Viszont addigra nem igazán kívántam a töményet. Ez működött is egy darabig, szép lassan puhult fel, majd eltűnt. Maradt a sör, néhány felessel megtámogatva. Azért mértékletesebben, mint előtte. (Zárójelben jegyzem meg, hogy közben valamikor elkezdtem érdeklődni a borok iránt is, de azok inkább a kisebb lélegzetvételű baráti borozásokhoz kapcsolódtak, a hétvégi eszméletvesztés eszköze továbbra is a gagyi sör-kommersz rövid maradt.)
És akkor megszületett a lányom...
Ez komoly életmódváltást okozott. Az apaság huszonnégy órás készenlétet jelent, legalábbis nekem. Ha már megcsináltam, igyekeztem rendesen csinálni: érezze magát jól és biztonságban. Nos, a bulikban átvedelt péntek esték és a másnaposan végigfetrengett szombatok nem igazán járultak hozzá ezen célok eléréséhez. Viszont a szeszről nem akartam lemondani, ugyanúgy, ahogy a farkamat sem vágatnám le csak azért, mert ideiglenesen nem, nem annyit vagy nem úgy használom. Eleinte a hétvégenként esedékes napközbeni borozás volt a megoldás. Ha sokat aludt a gyerek, lement két üveg is, ha kevesebbet, akkor csak egy.
Ne feledkezzünk meg azonban a töményről. Az égetett szesz igazából az első és a második üveg bor között lopakodott vissza. Azokon a napokon, amikor az első üveg bor elfogyott, és kevésnek bizonyult, de a másodikat már nem volt érdemes felbontani, mert sok lett volna, jól jött némi könnyen adagolható, extra alkohol, visszazárható üvegben. Sőt, a mindenféle gyerekprogramot is kínáló fesztiválokon való részvételhez az alacsony időigénye miatt egy-két gyors pálesz volt az optimális megoldás. Igen, elkezdtem módszeresen minőségi pálinkát inni.
A pálinkaivásnak viszont megvannak a fentebb említett kockázatai, azaz a túladagolás veszélye. Ezt lehet megelőzni a kemény alkeszek által lebuzizott kétcenttel. Ha véletlen kicsit felgyorsul a ritmus, és eggyel több csúszik le, még mindig van lehetőség korrigálni, és kicsit többet várni a következőre. Nem nő, de nem is csökken hirtelen a véralkohol, így nincs napközbeni hirtelen kijózanodás, tompán lüktető fejjel, lépten-nyomon lecsukódó szempillákkal, és nincs tántorgás meg érthetlen motyogás sem, csak az, ami a cél: boldog nyugalom, rezignált félmosoly, kellemes mámor. Na, egészség!
(x) A post a Lila Kutyák naptár támogatásával készült.
* - hasonló megfontolások miatt ittam egy időben meggymárkás sört: ugyanannyi korsó, feleannyi alkohol
Utolsó kommentek