Amikor a múlt héten megfogalmazódott bennem az elhatározás, hogy a híres iszákosok sorozat indítóbejegyzése gyermekkorom egyik kedvenc írójáról, Stephen Kingről fog szólni, még nem sejtettem, hogy - kingi fordulattal élve - mekkora fába vágom a fejszémet. Rémlett (ide is lehetne biggyeszteni egy arcátlan szmájlit), hogy írásai nem a legbékésebb álmokat hozták akkoriban sem, de azt nem sejtettem, hogy most felnőtt fejjel, és tudván, hogy King a leghíresebb regényeit alkohol-, kokain- és miegymásmámorban szövögette, még mindig valóságos fizikai fájdalmat fog okozni A ragyogás "alkoholista apjának" minden roque-ütése. Hogy miért tettem idézőjelbe, hogy alkoholista? Tudvalévő, hogy ezen a blogon már több komment is foglalkozott Stephen Kinggel, főleg A ragyogás c. műve került szóba, mint az alkoholista jellemrajz egy mintapéldája. A jelen bejegyzésre felkészülendő, nekiültem hát az említett irománynak, hogy látens iszákos szemszögből is megvizsgáljam.

De előbb az íróról pár szót. King már középiskolás korában kipróbálta a marihuánát, az LSD-t és a speed-et, és egyszer rendőrségi ügye is volt a pia miatt: tökrészegen útjelző kúpokat lopott, ami ugye a züllés egyértelmű jele. Bajait tetézte, hogy (A ragyogás főhőséhez hasonlóan) feltett szándéka volt, hogy írással keresse a kenyerét, ami eleinte nagyon nem akart összejönni, pedig tényleg minden tudatmódosítót hadrendbe állított. Anyja 1973-ban bekövetkezett halála még mélyebb depresszióba taszította. Novellái sikertelensége miatt gyermekeit okolta, ez a lerészegedései alkalmával gyakran agresszióba torkollott. A ragyogás c. műve (melyből alább idézek is pár, alkoholizmushoz kapcsolódó részt) ezt a konfliktust próbálta feldolgozni.

Na de mennyit piált? Rettentő mennyiséget. Napi 20-25 doboz sört ivott meg, orrát szétszívta kokainnal, felesége reggelenként a saját hányásában fetrengve talált rá. Naponta két doboz cigit is legyűrt mindemellé. Regényeiben nem hiába szerepel olyan gyakran súlyos alkoholista: a szereplőket magáról mintázta.
Barátai szerint a sörözések alatt ő 3-4-szer annyi sört fogyasztott egységnyi idő alatt, mint ők. Ahogy visszaemlékezett: virágkorában napi 3 órát volt józan (gondolom, akkor ment el sörért meg miegymásért).

Végül abbahagyta, ami az ő esetében helyes döntésnek tűnik. Alkoholizmusát családja a nyolcvanas évek végéig bírta; ekkor rávették Kinget egy rehabilitációra, melynek hatására felhagyott az alkohol és a kábítószerek használatával. Eleinte úgy látszott, hogy félelme, miszerint józanul képtelen írni, beteljesül, ám később újabb írásokkal rukkolt elő. (Bár, hozzáteszem, legsikeresebb alkotásait piásan hozta létre.)  Az 1988. előtti regényekre bizony csak akkor emlékszik vissza, ha újból elolvassa őket.

Ahogy mondta: "Mindig is ittam, amióta azt legálisan megtehettem. És soha nem volt más célom vele, mint hogy annyira kiüssem magam, amennyire csak azt az anyagiak engedték."

És most lássuk, A ragyogás miképp dolgozza föl az alkoholizmust. Elöljáróban annyit, hogy vitatkoznék azzal, aki azt állítja, a mű az alkoholizmusról szól. A főszereplő alkoholista, de ez csak egy tényező a szörnyű végkifejlethez vezető úton. Ahogy az agresszív viselkedés és a paranormális jelenségek (vagy csoportpszichózis, mindenki döntse el maga) is. Aki nem ismeri a művet, az is nyugodtan továbbolvashat, igyekszem nem lelőni a poénokat, már ha azoknak lehet nevezni őket.

Például amikor a főhős a mindennapi problémák hatására a következőképpen gondolkodik: "Szégyen és undor fogta el, úgy érezte, nem ér semmit, mint ember, és ilyenkor mindig szeretett volna inni valamit, és amikor inni akart, még sötétebb elkeseredés öntötte el – lesz valaha egy óra, nem egy hét, még csak nem is egy nap, csak egyetlen éber óra, amikor nem tör rá ilyen erővel az ital utáni vágy?"
"Úristen, de inna valamit. Csak egy kortyot, hogy megint normális perspektívába kerüljenek a dolgok..." "Délre az ital utáni vágy már olyan volt, mintha belázasodott volna."

Vagy ahogy a fia látta: "apa örökösen arra vágyott, hogy megint bemehessen egy olyan sötét helyre, ahol kis tálból mogyorót ehet, nézheti a színes tévét, és teheti a Rosszat egészen addig, míg az agya eltompul, és a gondolatai nyugtot hagynak neki."

A főhős így emlékszik fénykorára: "záróráig járták a kocsmákat, aztán kerestek egy éjjel-nappal nyitva tartó üzletet, vettek egy láda sört, leparkoltak egy csendes utcában, és ittak tovább."

Persze: "Én nem, én bármikor abba tudom hagyni."

Későbbi telefonbeszélgetés az alkesz cimbivel, aki ugyanúgy leállt:
"– Nem iszom – felelte Al. – Te?
– Én sem.
– Nagyon hiányzik?
– Állandóan."

A mértékletes ivásról: "Akkoriban Jack mértékkel ivott. Szombat esténként feljött néhány diáktársa, vettek egy karton dobozos sört, és beszélgettek."

A mértéktelenről: "az iram nem lassult. Ivott egy pohárral, mielőtt elment tanítani. Ivott két vagy három pohár sört az ebédhez a stovingtoni menzán. Aztán ivott három vagy négy martinit vacsora előtt. További ötöt vagy hatot, míg dolgozatokat javított. A hétvégék voltak a legrosszabbak. És még rosszabbak azok az esték, amikor Al Shockleyval ment el."

A regényben még kocaivók is szerepeltek: "Sokan voltak, a stovingtoni iskolában, akik ittak, közülük ketten éppen az angol tanszéken tanítottak. Zack Tunney minden szombaton vett egy kis hordó sört, éjszakára beásta egy hóbuckába a hátsó udvaron, aztán vasárnap majdnem az egészet megitta, közben futballmeccseket és régi filmeket nézett. De hét közben Zack színjózan volt – ha ebéd előtt megivott egy koktélt, az már eseményszámba ment."

Ez olyan AA-szagú: "Most is alkoholista, valószínűleg mindig az lesz, talán már második gimnazista kora óta az, amikor az év végi banketten az első korty alkoholt lenyelte. Nincs ennek semmi köze az akaraterőhöz, sem az ivás moralitásához, sem a saját erős, vagy gyenge jelleméhez. Valahol odabent van egy törött kapcsoló, egy hibás árammegszakító, amelyik nem működik, így aztán akarata ellenére csúszni kezdett lefelé, eleinte lassan, aztán ahogy Stovington is több terhet rótt rá, egyre gyorsabban." Vagy: "Igen, de hogy jutott italhoz? Nem ez a valódi lényeg? Tudod mi történik, ha iszol, tudod keserű tapasztalatból. Ha iszol, eszedet veszted."

Nem csak a pia a hibás, mondom én: "És ugyanez a helyzet a heves természetével is. Egész életében sikertelenül küzdött azért, hogy úrrá legyen rajta."

Hosszú idő, bajtársaim: "Két hónapja nem ivott, két hosszú hónapja, az idegei foszlányokká mentek."

Az a fránya felesíg: "Wendy puhatolózik, ahogy mindig is puhatolózott, és piszkálta, amikor Stovingtonban éltek, és Danny még csecsemő volt. Hová mész, Jack? Mikor jössz haza? Mennyi pénz van nálad? Elviszed a kocsit? Al is veled lesz? Egyikőtök józan marad? Nem volt se vége, se hossza. Wendy belekergette, bocsánat a kifejezésért, az ivásba."

Végül is mindegy, alkohol vagy Excedrin. A függőségre való hajlam a lényeg: "A fejfájása teljesen elmúlt. Az előbb még egyszer belehasított a fájdalom, de aztán végleg elmúlt. Az agya élesen, milliméternyi pontossággal működött. Olyankor fogta el ez az érzés, amikor nagyon jól ment az írás, vagy amikor megivott már vagy három pohárral. Elfelejtette, hogy az Excedrin ilyen hatással van rá; nem tudta, hogy mások hogy vannak vele, de ha ő elrágott három tablettát, azonnal feldobódott."

A gazdag alkeszeknek könnyebb: "Neked könnyebb. Te nem szorulsz rá a gazdag barátod jótékonyságára. Nincs szükséged rá, hogy barátod legyen a bíróságon, mert magad vagy a bíróság. Azt, hogy téged is csak egy lépés választott el attól, hogy az üveget barna papírzacskóban dugdosó iszákos váljon belőled, neked ritkábban hányják a szemedre, igaz?"

Az embert nem csak az alkohol részegítheti le. Nem csak a szesztől függhet. Berúghat a fájdalomcsillapítótól is, de a "hely szelleme" is elveheti az eszét: "A legijesztőbb a homályos és kimondatlan, talán kimondhatatlan sejtelem volt, hogy Jack valamennyi ivással kapcsolatos tünete egyenként visszatér... minden, az ivást kivéve."

Azért az apa mindenáron: "Jack volt a kedvence, de Jack még így is megkapta a magáét, amikor az öreg berúgott, ami gyakran előfordult. Jack szerette, amíg lehetett, még jóval azután is, hogy a családja már csak gyűlölte és félt tőle."

Egy nem mindennapi visszaesés: "– Hát tudja, mit? – mondta Jack. – Töltsön nekem húsz martinit. Pontosan húszat, se többet, se kevesebbet. Egyet minden hónapért, amíg nem ittam, és egyet ráadásnak. Megteszi, ugye? Nincs túl sok dolga?
Lloyd azt felelte, semmi dolga.
– Helyes. Akkor csak sorakoztassa fel elém a húsz marslakót, én meg egyenként végzek velük. Elbírok velük, meglátja, Lloyd, drága fiam."

Okosság. Tegyük el magunknak. "Egy idegentől meg lehet szabadulni. Önmagunktól nem"

A végére pedig egy mondat, amit megint csak tegyünk el magunknak. Emlékezzünk rá józanul és ha ittunk, akkor is: "Van valami, amit egyetlen hatévesnek se szabadna megmondani a világon: az, ahogyan a dolgoknak lenniök kéne, és ahogy vannak, az szinte sose ugyanaz."

Innen is kívánjunk jó egészséget Stephen Kingnek, aki most lesz 63 éves, és több mint 20 éve nem iszik.