Sokat beszéltünk itt kulturált ivásről és a borkultúráról. Itthon is bimbózgat valami egy ideje, becsüljük meg, legyünk büszkék az évszázados hagyományainkra. Új sorozatunkban viszont olyan borivásban jártas vidékekre kalandozunk, ahol ezt a sportot a történelem kezdete óta, sok-sok ezer éve űzik. Az első hely, ahová bekukkantunk, Grúzia. (Ők magukat Szakartvelonak hívják, de azt szeretnék, ha a külvilág Georgianak nevezné őket. Ezt a MTI amúgy a jobban elterjedt azonos nevű USA tagállam miatt nem javasolja). Ami minket jobban érdekel, hogy ez az ország, de legalábbis ez a térség a bor szülőhazája, igaz ők adták a világnak Dzsugasvili et.-at, és a tamada intézményét is. További tények Grúziáról itt.

Már az özönvíz előtt

Itt találták régészek a legrégebbi olyan maradványokat - szőlőmagokat - amelyek egyértelműen tudatos keresztezés eredményei, és figyelem, 8000 (!) évesek, lényegében a bibliai teremtés előttiek. Vagyis az itteniek bizony nem érték be a vad szőlőindák kétes bogyóiból nyert cefrével, hanem már ekkor azon járt az esze a derék ős-grúzoknak, hogy rendes bort készítsenek. A technológia is elég fejlett volt, annyira, hogy arrafelé gyakran ma is használják az ősi módszert, amely legalább 5.000 éves. Ennyi idős a legrégibb feltárt olyan nagyméretű agyagedény az un. kvevrit (itt jobbra  néhány példány), amelyet a kisebb hőingás érdekében a földbe leásva a bor erjesztésére és tárolására használtak, lényegében pince és hordó helyett. Ehhez még tegyük hozzá, hogy a grúzok 500 őshonos szőlőfajátát termesztenek, míg a világon regisztrált összes fajta kb. 4000. Láthatjuk, hogy ami a bort illeti, nem kispályások. (Szerintük a bor neve is a grúz nyelvből ered, de ez vitatható…)

A kultúra
Nézzük meg, hogy mire jutottak e tengernyi idő alatt a borfogyasztás kultúráját tekintve. Bizony, nincs mit szégyenkezniük; a borfogyasztáshoz ilyen mértékű szertartásos körítés sehol a világon nem járul. Az évezredek alatt kialakult hagyományőrző rituálék egyben igen praktikusak is, ha arról van szó, hogy hogyan lehet a legtöbb bort még elfogadható mértékű részegséggel és a legkisebb egészségügyi roncsolódás nélkül megúszni.
Én magam nem vettem részt grúz borozáson, de ez a szertartás annyira legendás, hogy másodkézből mi is beszámolunk róla. Ha csak egy kisebb társaság együtt étkezik, már életbe lépnek az következő szabályok. Az ételhez bort kell inni, többnyire közepesen testes fehér-,  esetleg vörösbort, netán bor és pezsgő keverékét (!). De hogy a hagyományos szertartásrend betartassék, választanak egy szertartásmestert, a tamadát. Ő általában a házigazda, a család feje, vagy a társaság legmagasabb rangú férfi tagja. Egy frissebb útibeszámoló szerint manapság már nők is ellátják a tamada szerepét (itt a képen egy kevéssé kifinumult tamada).

Az étkezésnek szintén megadják a módját. Rengeteg, főleg különféle zöldséggel teli fogásból, és számtalan hús- vagy halételből áll egyetlen étkezés, még ha teszem azt átlagos vacsoráról van is szó. A pincér a helyieknek nem is étlapot visz, hanem a rendezvény rangjára kérdez rá. Még az egyszerű teríték is elég húzós a mi mércénkkel. Tehát lányeges alapvetés, hogy borozni lakoma mellett szokás, mégpedig a tamada rendelkezése szerint, aki az ételek sorrendjét, tálalási időpontját is maghatározza (emlékszünk a görögökre?).

Igyunk arra, hogy...

Másodszor, itt vannak a világhírű pohárköszöntők. A grúzok nem isznak csak úgy, minden alkalmat, amikor az ember a poharát ivásra emeli, megelőz egy tószt. De nem olyan, hogy egészségünkre, meg legyen hugyunk, nem. Egy rendes pohárköszöntő általában egy két versszakos költemény terjedelmével és minőségével ér fel, de legalább egy tömör népmesei hangulatú adomát kap az inni vágyó. Persze ennek is meg van a rendje, igen, megint a tamada exponálhatja magát. Tulajdonképpen az ételek felszolgálásának sorrendjétől kezdve mindent ő határoz meg, így az ivást is ő engedélyezi, vagy inkább rendeli el. Az első pohárköszöntőket ő mondja el, ennek is van persze fix menete. Elhangzanak a szülőkre, a testvérekre, a gyerekekre, nőkre, barátságra, hazára stb. mondott általános tósztok, majd jön a vendégek egyenként történő köszöntése, de pohárköszöntőben érszesül előbb-utóbb mindenki személy szerint, aki az adott asztalnál ül. Az általános köszöntők gyakran vándormotívumok, de az egyéni köszöntők privát, egyéni irodalmi teljesítmények, és mivel mindenkire sor kerül, igazi szellemi, retorikai verseny alakulhat ki egy jobb társaságban.

További szabályok: a köszöntő elhangzása után fenékig kell inni a poharat, mint egy egyetemi szakesten; a tamada ezt ellenőrizheti, és büntetheti is a sunnyogókat – (gondolom, egy újabb pohár ledöntésére kötelezi a renitens résztvevőt, preventív jelleggel, lebaszó tartalmú tószttal kisérve). A tószt címzettje áll, míg a többiek ülnek, de a címzett az egyedüli, aki megteheti, hogy csak belekortyol a pohárba. Egy jó grúz lakománál további kedves követelmény, hogy a férfi vendégek nem távozhatnak józanul. Ha a sima poharazgatás nem teszi meg a hatását, előkerülnek a literes agyagkorsók vagy ivótülök, amik körbejárnak, persze le kell húzni őket.

Akik részt vettek ilyesmin, egybehangzóan azt írják, hogy bár fejenként több liter bor fogyott (akár négy-öt), a mennyiséghez képest mégsincs kirívó részegség. Nyilván a folyamatos eszegetés, és a tósztok szabta lassú, szaggatott iszogatás miatt. Pár példa: egy tolmács írta, hogy az üzleti lakomán 40 pohárköszöntő hangzott el, ami itt 40 dl pezsgőt jelentett, még neki is, a női tolmácsnak, de ezzel a lassú, beszélgetős, evős módon nem dőlt ki ettől. Egy útleírás szerint a fehérborokat gyakran öntik össze pezsgővel, egy hat fős társaság a vacsorához alapból, indulásként, a kaja mellé 6 üveg bor és 4 üveg pezsgő keverékét kapja egy nagy amforában. 
 

Két érdekesség a végére. Érdekesség 1:

A lakomának csak akkor van vége, ha az utolsó fogást csak megtúrják, de nem esznek belőle. Ez ott annak az illedelmes jelzése, hogy köszönöm, dugig vagyok. Ezt mondani hiábavalóság, magyar küldöttségek sora bukott meg azon, hogy udvariasan mindent megettek, vagy megkóstóltak, amit eléjük tettek. A helyiek egy ideig döbbenten nézték, hogy mit össze nem esznek ezek, míg a tolmács kapcsolt, és elmondta az öklendező magyaroknak, hogy itt bizony addig hozzák az újabb holmit, amíg abból akár csak egy falat fogy.

Érdekesség 2:
Nem ittam még grúz bort, de ő már igen. Mivel a szovjet rendszert ők sem úszták meg, és a 20. század java részében az orosz piacra termeltek, hasonló gondok adódtak ott is, mint nálunk, a minőség helyét az ipari mértékű termelés vette át, majd a függetlenné válás óta ismét erőre kapott a helyi, minőségre adó borkultusz. A politikai helyzetről itt nem értekeznék, vannak jó kis írások erről, de annyi biztos, hogy a grúz borok a külpolitikai balhék hatására nagyrészt kiszorultak az orosz piacról, ezért párhuzamosan beindult az offenzíva új piacok iránt, így Pesten is többször rendeztek már kóstolót.