Bele tetszettek már gondolni, hogy mi az a közös ismérv, ami a legszűkebb baráti körünkben mindenkire kivétel nélkül jellemző? Mi az legkisebb közös többszörös, ami évtizedekig garantálja, hogy ugyanazokkal az arcokkal összejöjjünk hétvégente, közösen nyaraljunk és így tovább? Nos? De igen, az lesz az, a szeszkó. Na jó, a dolog persze árnyaltabb, fontos, hogy álljon mögöttünk sok-sok meghatározó, közösen átélt emlék, na meg az sem baj, ha sokmindenről tudunk beszélgetni, és érdeklődési körünk halmazai itt-ott metszik egymást, régebben még a zenei ízlés is bejátszott, ma már az sem túl fontos. De mégis, ha végigveszem, a világnézeti, politikai nézetazonosság és még egy sereg dolog sosem számított, ahogy az érdeklődési körök is szerteágazóak. Egy valami azonban a teljes díszes társaságra igaz, és nincs kivétel: az ivási szokásaink igen hasonlóak. Nem is lehet ez másképp már csak azért sem, mert közös programjaink helyszínéül legtöbbször borkóstolók, és kisvendéglők (=borozók) szolgálnak, de ha egymáshoz megyünk vendégségbe az is olyan, mint egy borkóstoló, nem beszélve a kártyázásokról, a meccsnézésekről vagy a hobbizenekar próbáiról, vagy a több napos hétvégi kiruccanásokról, amelyek bárhogy is indulnak a végén megencsak olyanok lesznek, mint egy borkóstoló. 

A zenekari próbáról jut eszembe, általános megfigyelés, hogy egy üveg bor vagy két-három sör jót tesz a ritmusérzéknek, na meg aki hétköznap konszolidált öltönyös, az nem könnyen hangolódik rá a Tankcsapda számok eljátszásához elengedhetetlen rákkendroll életérzésre.

 Biztosan mondhatom, hogy talán egy, azaz egy huzamosabb ideig absztinens barátunk volt, ő is orvosi javallatra. Jó cimbora, de egy idő után kifakadt; elmondta, hogy kezdetben a térdét csapkodva röhögött, ahogy mi, többiek, lassan de biztosan a spicc és a részegség különböző fokozatait hoztuk, ennek során érdekes beszélgetéseket folytattunk, de aztán megunta. Tudjátok, állítólag az ember éjfél körül már ismételgeti magát. Egy gazdaságfilozófiai vita éjszaka el tud fajulni, aki szerencsétlenségére józanon hallgatja, azt érzi, hogy egyrészt elakadt a lemez, másrészt teljesn profán, 2*2=4 szintű igazságok repkednek olyan metakommunikációs körítéssel, mintha az illető közgazdasági Nobel-díjra érdemes új elméleteket vezetett volna elő a kocsmaasztalnál. Ebből is látszik, hogy rendszeresen józanul ücsörögni a tudatmódosultak között nem annyira nagy buli. Ez a cimbi aztán lemorzsolódott, de hogy a prekoncepciómat erősítse, amint nem kellett szedni a brutál gyógyszereit (=ihatott), újra csatlakozott a társasághoz.

Látható tehát, hogy hús-vér piagyűlölővel - ahogy amúgy alkoholistával sem - nem haverkodom, így alakult ez történetileg. Egyrészt, mert rögzültek azok a szertartások, amiken már nem fogunk változtatni senki kedvéért, és amelyekben a borozás ha nem is központi, de elengedhetetlen kísérő elem. Másrészt egy józan számára ezeknek a társasági eseményeknek az élményfaktora minimális, lásd előző bekezdés.

A csajok, feleségek, barátnők ezt a helyzetet készen kapták, közülünk senki nem árult zsákbamacskát. Így a mi drágáink kezdettől fogva tudhatták, hogy hetente egyszer-kétszer beszélgetős-borozgatós nap van, amiben persze ők is aktívan és örömmel részt vesznek, talán nem véletlen, hogy - egy kivétellel - mindenki tartós, boldog monogám kapcsolatban él, ahol mindenki tudhatta, hogy sem a családi élet, sem a munka, sem az egészség, sem semmilyen kötelezettség rovására nem mehetnek a borissza összejövetelek. Ráadásul, mióta vannak gyerkőcök, ezek az alkalmak egyre csak ritkulnak.

Ebben blogban volt szerencsénk keményvonalas antialkeszekkel trécselni, ami sok tanulsággal is szolgált. És előbb-utóbb elkerülhetetlen, hogy személyes és közvetlen konfrontáció alakuljon ki egy nehézsúlyú és agresszív absztinenssel. Különösen nagy a gond, ha az illető az egyik legjobb cimboránk - az említett kivétel - új csaja, akiért a mi barátunk teljesen oda van, és akit az utolsó szakítása után évekig lázasan keresett. Pfff. Namost, a hölgy egyszer részt vett egy szolidabb vacsorán, ahol a többség elkortyolt egy üveg bort, pro kopf a vacsora mellé, ami elég is volt ahhoz, hogy a mi barátunkat - annak ellenére, hogy a békés, visszafogott estén semmi külnös nem történt - válaszút elé állítsa: vagy a barátok, vagy a ő...

A dolog később szerencsére megoldódott. Kiderült, hogy a lány környezetében korábban aki ivott, az nagyon ivott, és állat módjára viselkedett, ezért a mi Rómeónk megértő volt, több szombat esti lazulást kihagyott, de azt is világossá tette, hogy a jelesebb eseményeken ott akar lenni, és azt a kancsó bort bizony meg fogja inni. Fél évbe tellett, mire rácsodálkozott a kedves, hogy lám, ezt így is lehet, balhé nélkül, sőt, mindenféle negatív mellékzönge nélkül, mértékkel. Hiszen nincs másról szó, minthogy ezeréves cimborák a hétköznapi robot után egymás társaságában kikapcsolódnak és feltöltődnek, amihez egy kis bort is segítségül hívnak, de az egész akkor az igazi, ha az ember szíve választottja is csatlakozik, nem pedig duzzogva enged el minket, hogy aztán szemrehányóan emlegethesse az ilyen estéket, amikor valami vitában nincs több érv.

ps.: Az ugye azért nyilvánvaló, hogy nem azért haverkodik az ember valakivel, mert néha piál, és nem küld el a picsába egy nagyszerű embert, csak mert nem szeret inni, de az borítékolható, hogy nem lesz a legbelső baráti kör tagja.