Egy belföldi felmérés eredményét közölte a minap az index. A téma: bizonyos társadalmi csoportok jelenléte milyen mértékben irritálja a megkérdezetteket, egy ötfokozatú ellenszenv-skálán. E szerint a magyarok a keménydrogosokat rühellik a legjobban, utána rögtön a (további jelző nélküli) alkoholisták következnek, megelőzve az alkalmi drogosokat, hajléktalanokat és a cigányokat.

Első blikkre logikus, sőt píszí. A drogos és az alkoholista, mint szenvedélybeteg mégiscsak maga tehet a helyzetéről. Most ne menjünk bele a részletekbe, ok-okozatokba, meg az estleges átfedésekbe pl. a hajlékonyakkal, vagy hogy miért keverjük a devianciát az etnikai kisebbségekkel, sőt, szociális helyzettel. Még tegyem hozzá, hogy nem is az alkoholizmusról, mint jelenségről, hanem személyek csoportjáról van szó.

Az összekacsintók árulása

Mindezt abban az országban, ahol a felnőtt lakosság nagyobbik fele rendszeres alkoholfogyasztó, függő vagy nagyivó. Ahol – mint kitárgyaltuk – a disznóvágástól a céges fogadásig végtelen azon helyzetek száma, amikor egyenesen társadalmi elvárás, hogy párat koccintsunk, ahol Sanyi bá' úgy néz rám, amikor a névnapja ürügyén nem szeretnék vele inni (mert kocsival vagyok), mintha legalábbis vegetáriánus lennék. Ahol a piálós-összekacsintós poénokon és a bebaszós sztorikon mindenki önfeledten kacag, tini és agg, – iszol te rendesen, félbebaszás pff, ezt még megisszuk aztán maradunk. (A bebaszós történetekhez persze a jó előadásmód is szükséges.) Ahol nem rendes férfiember, aki x mennyiségig nincs hitelesítve, vagy nem rendelkezik enciklopédikus tudással pár borvidék, esetleg rövidital tárgykörében.

A skizofrének

Szóval egy ilyen elvárásokat támasztó társadalomban, ahol a többség igyekszik is megfelelni az elvárásoknak, de legalább a nagy összekacsintós játékban benne van, ugyanezen társadalom tagjainak a többsége - állítólag - egyenesen gyűlöli a piásokat. Az egymillió kemény alkesz absztinens hozzátartozóit még megértem, de a többiek fejében - azokében, akiket a hátuk mögött esetleg simán lealkeszeznek - mi játszódhat le? Önmagukkal vajon hogy állnak, főként, amikor még azt sem tudjuk pontosan ki az alkesz? Nem csak mi, a tudomány sem, pontosabban minden ágának, azon belül minden irányzatának más válasza van erre. Ahogyan a felmérésből sem derült ki, hogy kit értenek alkoholistán: a naponta utcánfetrengőst, vagy a vacsora után rendszeresenborozóst. Sokan persze sejtik mi a helyzet, de az ilyen szitukban azok a leghangosabbak, akik félig-meddig, vagy előbb-utóbb a gyűlölt csoportba tartoznak, viszont ha kérdezik a véleményét, kívülállóságukat hangsúlyozva jól megmondják, hogy pfujj alkeszek.

Majd azt mi megmondjuk 

Ebből viszont az következik, amit korábban pár kommentelőnk frappánsan megfogalmazott. Teljesen mindegy, mit gondolunk magunkról vagy másról, a jobbik-szóvivőkből, és egyéb Tartuffe-ökből álló társadalom fogja eldönteni, hogy ki az alkesz, továbbá, hogy kell-e utálni, lesajnálóan összesúgni a háta mögött. A hangos, álszent többség mond ítéletet, az ellen pedig nincs mit tenni. Másképpen: az az alkesz, aki annyit (vagy kevesebbet) iszik, mint mi, de nem szeretjük. Ahogy az alkeszeket sem. Igaz, úgy hallani, hogy a hajléktalanok is legjobban egymást utálják, meg a homoszexuálisokat is saját látens társaik.

Ja, és 'alkesz'-t tetszőlegesen lehet behelyettesítgetni egyébbel.