Drága, mérsékelten borissza barátaim, készüljünk a nyár fenyegtő kihívásaira! A hirtelen jött sok szabadidő, a bulik, a fesztiválok, a büfés néni a strandon, a horvát crno vino, a görög retsina, és persze a foci VB nem fog kegyelmezni. De a hűs, harmatosan gyöngyöző fröccsös/sörös pohár látványa a egy kánikulai napon szintén nem tesz jót az absztinenciának. Kísértések sorával kell majdan szembenéznünk. Én speciel nem akarok ugyanoda kilyukadni, ahonnan ősszel elindultam, de jól is akarom magam érezni. 

Az utóbbi hónapokban szerencsésen letértem az alkoholizmus felé vezető meredeken lejtős ösvényről (vö. 'a négy lépés' és 'szituációs gyakorlatok'). Be kellett azonban látnom, hogy komoly biztonsági rések tátonganak a 'négy lépés' munkacímű rendszeren, amelyben, mint az egyiptomi mezőgazdaság a Nílus áradásához, úgy igazítottam a mérsékelt italozást a dolgos hétköznapok és a hétvégi bulik kiszámítható váltakozásához (vagyis: hétköznap egyedül nem iszunk, hétvégén buliban igen, ez lett volna az egyensúlyi állapot). Szerénykedés nélkül mondhatom, eddig nagyszerűen be is vált. De nyáron ez nem lesz elég. Nemrég két intő jel figyelmezetett erre, megzavarva békés, alkalmi italfogyasztó mindennapjaimat, és nagyon úgy fest, hogy a 'négy lépés' csak a béta verztó, a nyár kockázataira is figyelemmel lesz az minimum hat is.  (Vagy, ha így folytatom, a végén még tizenkettő...) A lényeg, hogy valahogy úgy kéne csinálni, hogy jól érezzem magam, szépen lazán, de mindezt  nem tíz fröccs anadíltó hatása alatt.  

Az ötödik

Az egyik nem túl meglepő cselendzs egyszerűen annyi, hogy szabi idején hétköznap sem kell melózni. Nos, férfiasan bevallava, a legutóbbi ilyen eset (egy váratlan nyugis időszak a munka frontján) máris megzavarta a finoman kalibrált rendszert: az egy hetes munkamentes időszak alatt majdnem annyit vedeltem, mint tavaly ősszel, ami ugye elég sok volt.

Részben a hirtelen támadó unalom miatt estem vissza, ezzel szemben nyáron azért elég aktív programot szerveztem össze, unatkozni ritkán fogok. De a sok szabadidő más miatt is kísérti a derék mértékletes iszákolásra törekvőt. A legfőbb aljasság, hogy ilyenkor rátelepszik az emberre az amúgy csak hétvégén támadó fatalista szabadságérzet, legyen hétfő vagy szerda. Márpedig a pavlovi reflexeimet csak a hétköznapi estékre nézve számoltam fel, a váratlanul előállt sok quasi-péntek és szombat 'halál a májra' életérzését elsőre nem tudtam kezelni. A másik gond pedig az, hogy mivel nem kell dolgozni, így nem kell másnap korán kelni, szellemi teljesítményt produkálni, nézhetek ki egész nap a fejemből, következmények nélkül. Vagyis hiányoznak az objektív korlátok, ami önmagában nem szabadna, hogy gondot okozzon. Végül azért rendeztem soraimat, ennek a szégyenletes eseménysornak immár két hónapja. Az 'ötödik lépés' esetemben értelemszerűen annak tudatosítása, hogy a hosszabb munkaszünetek a piálás szempontkájából nem véget nem érő hétvégék. Nem tűnik bonyolult szellemi kihívásnak, de higyjétek el, nem olyan egyértelmű. Szóval a nyári kompromisszum: csak úgy nem akarok egyedül iszákolni, de a nyaraló teraszán egy-két hűs hosszúlépés bele fog férni, egész addig, amíg nem lesz a kettőből öt, majd tíz.

A hatodik 

A másik necces helyzet az ivós társasági események hirtelen felszaporodása, amelyeknek szintén a nyár beköszöntével jön el a fő szezonja. Ez ügyben áprilisban gyakorolhattam, felénk ilyenkor éves szinten aránytalan menyiségű piálós esemény van: születés- és névnap a családban, a baráti körben, a munkahelyen, a húsvét, a német rokonok feltűnése, éledező természet, kerti sütögetés, bográcsozás. Akárhogyis, összejött pár hét, amikor megint heti 3-4 ivászaton  kellett részt vennem. Először nem is problémáztam, hiszen a társasági élettől nem akartam elzárkózni, sem a vele járó szeszeléstől. Csakhogy az első több napos ivászat után nyilvánvaló lett, hogy nem úszom meg a hatodik lépést: társaságban sem baszunk be mindig. Ennek legalább két megvalósítási módja ven. A könnyebbik, hogy egyáltalán nem iszom. Persze amilyen társaságokban megfordulok, ott hülyének néznek, meg elég fárasztó a rettentő erőszakos kínálási rohamokat elhessegetni. Mert a "Mér' nem iszol" kérdésre olyan válasz nincs, hogy csak. Jön a győzködés, meg a kombinálás (beteg, megtért, meghülyült, terroizálja a zasszony. De inkább beteg). A neccesebb verzió, hogy iddogálok, de csak pár pohárral. Ezzel kísértem saját akaratomat is, hiszen már minimális behatás után is nyilván nehezebb kimaradni a buliból, ráadásul nem úszom meg az előbb felsorolt vegzálást sem. Egyre nem vagyok hajlandó: úgy csinálni, mintha. Ezt korábban én is mindig kiszúrtam, és valahogy idegesített. Mindegy is, szép lassan begyakoroltam minden verziót. Ami fél éve még egyszeri csoda volt, mostanra heti rutin: elmegyek bármilyen buliba, vendégségbe, fogadásra, oszt nem seggelek be. Vagy nem iszom, vagy keveset, heti egyszer viszont továbbra is elengedem magam, azzal a megszorítással, hogy akkor sem iszom magam talajra. Ez nem vészes.

Lassan úgy kezdem érezni magam, mint Neo a Mátrix I. végén, amikor végre megértette a dolgok lényegét. Eleinte ugye a tetőkön átugrálás sem ment, a végén meg megállította a golyózáport, sőt, repült is. 

Viszont a foci VB-re még nincs válaszom.