Ismeretes, hogy féktelen örömmel várjuk-közöljük vendégszerzők írásait. Olvasói levelek szerepeltek eddig is a posztokban, de alant következik az első teljesen komplett vendégposzt, mégpedig törzsekommentelőnk, wpet tollából, ezért külön koccintunk ma az egészségére. Wpet ráadásul a legutóbbi felhívásnak megfelelően a "híres iszákosok/művészek/irodalom" rovatot célozta meg, Edgar Allan Poe abszint-gőzös életéről szóló igen alapos írásával, amit ezúttal minden további kommentár nélkül elétek tárunk. Pontosabban kommentelni remélhetőleg majdan ti fogjátok. És most a szó wpet-é, fogadjátok szeretettel...

Edgar Poe néven született Bostonban. Szülei déli, ír-skót vándorszínészek voltak, akiktől nem sok szeretetet és törődést kapott a kis Edgar, apja a születése után nem sokkal elhagyta családját, az anyja egy évre rá tuberkulózisban halt meg. Ezután testvéreitől elszakítva nevelőszülőkhöz került Richmondba, egy gazdag skót, John Allen vette magához, aki tipikus déli kereskedőként főleg dohánnyal, olykor szövettel, rabszolgákkal is üzletelt. Hivatalosan soha nem fogadták örökbe, de az új családja nevét felvehette. A kis Poe 5 éves volt, amikor a családfő úgy döntött, hogy Angliába költöznek, ott több jó iskolába járt, ahol kitűnt eszével és a nyelvek iránti fogékonyságával, majd 1820-ban visszatérnek Amerikába. A gyermekkori viszontagságok könnyen magyarázhatják Poe későbbi zárkózottságát, depresszióját és különös érdeklődését az elborult, sötét dolgok iránt éppúgy, mint az élvezetek mértéktelen habzsolását.

1826-ban iratkozott be a nem sokkal azelőtt megnyíló virginiai egyetemre nyelveket tanulni, de még ezt megelőzően beleszeretett Sarah Elmira Roysterbe, akit eljegyzett. Egyetemi tanulmányai során nem tehetségével tűnik ki, inkább a szerencsejátékokkal való bensőséges viszonyával szerez kétes hírnevet. Tartozásokat halmoz fel a kártyaasztal mellett, az idejét gyakran tölti kocsmákban és bordélyokban. Az egyetemi távollét miatt előbb menyasszonyával romlik meg a viszonya, majd az egyre tetemesebb kártyaadósságok miatt nevelőapjával is hűvössé válik kapcsolata, aki nem akarta tovább finanszírozni Poe léha és tékozló életmódját. Egy évvel később otthagyja az egyetemet, és mivel Richmondban kitelt a becsülete (sőt, korábbi menyasszonya is férjhez ment), inkább Bostonba utazott, 18 évesen beállt katonának, illetve különösebb kritika nélkül megjelenik első verseskötete is. Az ötéves szolgálati idő végét nem várta meg, két év után tüzér törzsőrmesterként szerel le, és a West Point katonai akadémia hallgatója lesz. Egy évre rá különböző kihágások és függelemsértések útján sikerül elérnie, hogy kirúgják, ez jelenti nevelőapjánál is az utolsó cseppet a pohárban ahhoz, hogy kitagadja a családból.

Poe szuggesztív, legmélyebb szenvedélyekkel fűtött, vibráló személyiség volt, valósággal fuldoklott az intenzíven megélt érzelmektől, kiváltképp a szerelemtől; egy-egy múzsaként megkívánt nőt éteri magasságba emelt, idealizált rajongásától. Minden züllöttsége és előnytelen megjelenése ellenére, verbális képességeivel és intelligenciájával képes volt lenyűgözni és elkápráztatni közönségét, különösen a hölgyeket.

Nehéz pontosan meghatározni, hogy Poe milyen típusú ivó volt, talán valahol félúton a szintentartó és a gépszíjas között, ami elég szerencsétlen kombináció. Az biztos, hogy a 1830-as évek végétől gyakran, valószínűleg naponta ivott, és nem lehetett kevés azon alkalmak száma sem, amikor teljesen kiütötte magát.

Több forrás említi, mások cáfolják, hogy az alkoholon kívül mivel mérgezte még magát Poe. Leggyakrabban az abszint és az ópium szerepel a beszámolókban, mindkettő nagy népszerűségnek örvendett akkoriban. Az ópiumot nem csak pipából szívták, hanem annak alkoholos tinktúráját, a laudanumot is előszeretettel keverték más italfélékhez vagy használták fel önállóan. Poe így ír erről:"Egyáltalán semmilyen örömöm nincs az ajzószerekben, amelyekbe néha olyan őrülten belemerülök. Nem az élet, a hírnév és az értelem boldogságának keresése miatt iszom, hanem amiatt az elkeseredett törekvés miatt, hogy megszabaduljak kínzó emlékeimtől, az elviselhetetlen magánytól, és mert félek a küszöbön álló végzettől."

Poe a rendszeres szeszviharok és tudatmódosítások ellenére rendkívüli koponya. Széles érdeklődési körrel és műveltséggel rendelkezik, a pengeélességű logikai készség és a szinte határtalan fantázia egyaránt a sajátja. Költői műveit a végtelenségig szerkeszti, finomítja;

prózáját és publicisztikáit nagyszerűen komponálja, ugyanakkor a saját életét képtelen az ellenőrzése alatt tartani.

1832-ben megnősül, választása mai szemmel kissé bizarr: feleségül veszi 13 éves, Virginia nevű unokahúgát. 1835-től kezdődően irodalmi tevékenységével és publicisztikáival szélesebb körű ismertséget, emiatt a korábbiakhoz képest könnyebb megélhetést szerez, de tehetsége és ambíciója ellenére rosszul menedzseli magát, ráadásul írói teljesítménye is ingadozó, hol ontja a sorokat, máskor hosszú hetekig terméketlen.

Amikor a pohárhoz nyúl, kiszámíthatatlan lesz, önérzetessége arroganciává változik, ráadásul folyamatos depresszió gyötri, ami értékes muníciót szolgáltat írásaihoz, ám egészségére ártalmas. A megszokottól eltérő, új hangon szóló hírlapi írásait, riportjait, kritikáit hamar megszerették az olvasók, emellett esztétikai tanulmányokat is ír, de lényegében főállású újságíróként próbál megélni. Ennek kedvez az Amerikában kialakuló folyóiratalapítási-és lapkiadási láz, számos helyen publikál. Nyomasztó érzései azonban sikerei ellenére sem csillapodtak. Levelében így ad jellemzést lelkiállapotáról egy barátjának:

„A helyzetem sok minden tekintetben kellemes; de, sajnos, úgy látszik, hogy immár semmi se szerezhet örömet, sőt még csak a legcsekélyebb megelégedést sem. Bocsássa meg, uram, ha sok összefüggéstelen helyre akad levelemben. Igazán siralmas az, amit ebben a percben érzek. Valami lelki depresszióval szenvedek, aminőt soha nem éreztem még. Hiába küzdöttem ennek a búsbetegségnek befolyása ellen; és úgy-e elhiszi szavamra, hogy még mindig boldogtalan vagyok, bármily szerencsésre fordultak is ügyeim. Nyomorult vagyok, és nem tudom, miért." 

Amikor legismertebb költeménye, a Holló 1845-ben megjelent, mindössze 10 dollárt kapott érte. A csekély honorárium a megélhetéshez nem volt elég, de egy csapásra ismertté tette nevét, egyúttal a halhatatlanságot is biztosította magának az irodalomtörténetben. (Olyan gonddal csiszolta a költemény eredetijét, hogy magyarul legalább egy tucat változata van, és sok magyar műfordító éveket dolgozott a saját verzióján.) Az elismerések ellenére élete egyre zavarosabbá válik, még ebben az évben plágiummal vádolja meg a Broadway Journal hasábjain barátját, Henry W. Longfellow-t, ezért a hivatásos irodalmárok egy része elfordult tőle. A kiközösítettség érzése és felesége egyre súlyosbodó tüdőbaja adott újabb okot az önpusztításra. Eközben sokat nélkülöznek, albérletből albérletbe költöznek, gyakorlatilag nyomorognak Virginiával.

Lelkiállapotáról sokat elárul ez a levélrészlet: „Komor sejtelmekkel vagyok tele. Semmi sem önt belém lelket, semmi meg nem vigasztal. Az életemet, úgy érzem, mintha eltékozoltam volna, jövőmet borzalmas ürességnek látom. Semmi hitem az emberi természet végtelen tökéletesedésében. Azt hiszem, hogy az emberi erőfeszítéseknek semmi értékes hatása sem lesz az emberiségre. Az ember mindössze tevékenyebb ma, de se boldogabb, sem eszesebb, mint volt hatezer évvel ezelőtt. Az eredmény sohasem is lesz más.” Amikor két évvel később imádott feleségét elviszi a tuberkulózis, Poe helyzete kilátástalanná vált, senkije sem maradt.

Halála előtt nem sokkal kitartóan udvarolni kezdett egy szép özvegynek, Sarah Helen Whitman költőnőnek; aki Poe rossz híre, és saját családja tiltakozása ellenére döntött úgy, hogy hozzámegy feleségül, annyi kikötése volt, hogy hősünk hagyjon fel az italozó életmóddal. Poe ünnepélyes ígéretet tett arra, hogy megváltozik, talán érezte, hogy ez az utolsó esélye. A démonait azonban nem tudta legyőzni, s a hajlam erősebbnek bizonyult az adott szónál. Amikor nem sokkal ezután Poe újra berúgott és másnap Sarah tudomást szerzett erről, azonnal felbontotta az eljegyzést, visszaadta a gyűrűt és szakított a költővel. Innen már nem volt visszaút.

1849. október 3-án reggel Baltimore-ban az utcán fekve találták meg, valaki másnak a ruhájában, alig volt eszméletén, félrebeszélt, a szíve szabálytalanul vert, az egyik orvosi vélemény szerint azonban ekkor nem volt részeg. A kórházba szállítása után négy nappal halt meg, anélkül, hogy el tudta volna mondani, hogy mi történt vele, így a konkrét okot ma sem tudjuk. A különböző források szerint szifilisz, szívroham, delírium, epilepszia, agyvérzés, agyhártyagyulladás vagy veszettség végzett vele. Az sem kizárt, hogy ezek közül több is, egyszerre okozta a halálát.

Életében inkább fordításai és kritikai írásai, publicisztikái által lett ismert, későbbi hatása a világirodalomra beláthatatlan. Stílusteremtőként tartják számon a detektívregény, a sci-fi és a horror műfajok területén; olyan írók tekintették mesterüknek, mint Baudelaire, H.G. Wells, Sir Arthur Conan Doyle, Jules Verne, H.P. Lovecraft, Ambrose Bierce, Stephen King vagy Robert Bloch. Rejtélyes halálát még különösebb események követték. Halála után sírhelye népszerű turistalátványosság lett. 1949-től kezdődően minden évben Poe születésnapjának hajnalán sokan kíváncsiak az ún. "Poe-tószt"-jelenségre. Egy titokzatos, feketébe öltözött ember egy üveg Martell konyakkal mond köszöntőt, majd otthagyja a félig üres üveget és három szál rózsát, amik Poe-t, nevelőanyját és Virginiát jelképezik.