Egy rész bor, két rész szóda. Nincs ennél üdítőbb ital a nyári melegben, és tökéletesen alkalmas arra, hogy a focimeccsek közben ezt szürcsölgessük (ez ihlette Hillaby kartács ezen művét is). A VB fröccs nélül is szenzációs dolog. Azon felül, hogy őrült jó meccseket láthatunk, az egésznek van egy csodás unikális hangulata, ami nincs meg a bajnokikon, de még a BL-meccseken sem. Itt ugye nemzetek feszülnek egymásnak, egész országok drukkolnak egy-egy csapatnak, a meccseket vagy egy milliárd ember nézi egyszerre. Elképesztő na. A VB nézésének rituáléja van. Az asszony és a gyerekek is tudják, hogy nincs esély arra, hogy a nappali nagy TV-jén ilyenkor bármit megnézzenek, nincs Barátok közt, Maunika, H2O, nincs kompromisszum, lófasz sincs, csak VB. (Kivéve persze, ha kerthelyiséges-kivetítős-kollektívansörözős meccsnézés van.) Ha ezt tiztáztuk, elhelyezkedek a kanapén, de úgy, hogy Al Bundy és Homer Simpson is csak lesne, bekészítve a rágcsát, a hűtőbe meg a sört, vagy a fröccsnek való bort. Inkább az utóbbit. Aztán egy-egy pohár hideg italért lehet a hűtőhöz járulni, ha netán üresjárat van, vagy éppen katarzis.

Gondolkoztam egy ideig, hogy a gondosan leredukált italfogyasztásom mellett ez idén hogy legyen. Kell-e valami megszorítás pia ügyben a VB alatt. Aztán úgy döntöttem, hogy nem, nem kell, mindennek van határa. Úgyhogy lesz hosszúlépés minden meccshez! 

A hosszúlépés frankó találmány, oltja a szomjat, jól esik ilyen szemét melegben, ráadásul a vuvuzela ellen is véd (mármint azáltal, hogy nem kapunk öt perc alatt idegrohamot). És ami ezúttal még külön pozitívum, hogy nehéz tőle lerészegedni, a sok folyadék miatt pedig a másnapi tünetek miatt sem kell aggódni. Ha betolok (ad abszurdum persze) két meccs alatt 7-8 pohárral, az már közel két és fél liter folyadék, az is csak egy üveg bor, ami meg ugye minimális spiccre elegendő. Hosszabbítás esetén sem igen lehetne ennél sokkal többet meginni. Ha tizenegyes-párbajra kerülne sor, akkor azt meg úgy sem lehet kibírni, csak tíz hosszúlépés után.

Anélkül, hogy komoly fröccsológiába kezdenénk, azért itt is hangsúlyozzuk, hogy fröccsöt csak minőségi borból keverjünk. Alapvetés, hogy sok jó bor aromáit nagyszerűen kiemeli, hangsúlyozza a szóda. A legjobb száraz fehéreket bevetni, friss, markáns savakkal. Ezek lubickolnak a leghálásabban a szikvízben. Az olaszrizling király, de akár gyümölcsösebb is jöhet, Irsai Olivér, tramini. Most egy Frittmann Ezerjó van a kezem ügyében. Persze a rozé is hálás egy kis spriccelésért ilyenkor, mindegy milyen fajta, csak gondos kezek készítsék. Ízlés dolga, de én vörösborból is simán keverek fröccsöt. A könnyebbeknél - kadarka, villányi portugízer - direkt jó, de más, egyszerűbb fajtaborokat, nem túl cizellált háziborokat is megspriccelhetünk, akár a meleg miatt, akár azért, mert nem akarunk bebaszni. A "szódával elmegy" mondásunk persze nem véletlenül alakult ki, de nem is azért, mert a szar bor jó lenne fröccsnek. A tömény rettenetet lehet híg rettenetté konvertálni, de e mögött az az elfogadhatatlan hozzáállás érhető tetten, hogy az ihatatlan fost is megisszuk, kizárásos alapon a hatása miatt. Ezt egyedül annál a gazdánál tudom elfogadni, aki egy évig pöcsölt a borral, de valahogy mégis elbaszta, kiönteni meg nincs szíve.  

Mostanában - igen helyesen - rehabilitálták a fröccsöt, de azért ne essünk át a ló tulsó oldalára. Ne tegyünk úgy, mintha valami prémium delikát termékről lenne szó, amit csakis így vagy úgy lehet elkészíteni, és áhitattal fogyasztani. Igen, persze jobb, ha szódát használunk, de az erősen szénsavas ásványvíz is megteszi, amíg nem száll el belőle sok CO2. És még valami, a szódát nem Jedlik Ányos találta fel, de sokat finomított az eljáráson. Innen is tiszteltetjük.