Ez a korábbi poszt (és olvasói levél) nem várt indulatokat kavart. Minket, szerzőket, már igen nehéz bármivel is meglepni, ez esetben a bejegyzés józanság mellett érvelő tartalma miatt mégis váratlan volt a gyűlölködő kommenthullám, amivel amúgy nincs gond. Csakhogy ezúttal a vehemencia azt eredményezte, hogy sokan csak mélben kívántak hozzászólni, elkerülendő a meddő fingfűrészelést. Az egyik olvasónk kifejezetten felhatalmazott, hogy levelét közöljük. (Az én figyelmetlenségem, hogy csak most vettem észre az alábbi emailt, amikor a konkrét poszt és az azt követő kis vihar már nem igazán érdekes, igaz, magára a trollkodásra nem is akartunk több szót vesztegetni. Viszont az írás nem csak az adott esetre vonatkozik, hanem jócskán tartalmaz általános érvényű megjegyzéseket.)  Következzék tehát egyik érdemi kritikusunk és élő lelkiismeretünk, Álszentfazék "hozzászólása".
 

"A MÉRTÉKLETESSÉGRŐL.

Némi meghökkenéssel észleltem, hogy az elmúlt napokban az ivással kapcsolatos eszmecsere (nem is olyan) szolid anyázásba csapott át. Megjelentek az absztinencia apologétái és az alkohol (kétségtelenül létező) káros hatásait kizárólagosnak feltüntetve az ördögtől való szer fogyasztásának sátáni szokását ostorozták, mindenféle csúnya dolgokat vágva a blog szerzőinek és szerkesztőinek fejéhez. Egyszóval: a mértéktelenség bűnébe estek.

Javaslom, próbáljuk meg óvatosabban körüljárni az inkriminált kérdéskört! A mi kultúránkban (és mindazokban, amelyekben gyökerezik), ameddig csak az időben vissza tudunk tekinteni, bevett szokás volt az alkohol fogyasztása. Bizonyos helyzetekben megengedett, sőt illendő, számos rituálénk része, számtalan szükséges és/vagy kellemes tevékenységünkben építünk a hatására, beépült az életünkbe és ráépültek a szokásaink.

Lehetséges, hogy léteznek más kultúrák, amelyekből hiányzik ez a kábítószer és más módokon (zene, tánc, sport, meditáció, mittudomén) érik el azt a hatást, amit mi gyakran (nem mindig!!) az alkohollal. Nem vitatom, hogy ezek működőképesek, elképzelhetőnek tartom, hogy jobbak, mint a miénk, biztos vagyok benne, hogy érdemes nyitottan fordulnunk feléjük. De a miénk ez és sokáig ez is marad. Az ember könnyebben válik meg az életétől, mint a szokásaitól. Lehetetlen célok kitűzése a hozzájuk kapcsolódó lehetségeseket is nevetségessé teszi.

A militáns antialkoholisták nagyon gyakran elkövetik azt a hibát, hogy szent dühükben olyan állításokat tesznek, olyan álláspontokra helyezkednek, amelyek annyira nyilvánvalóan túlzók, olyan mértékben ellenkeznek a többség tapasztalataival, hogy az egész problémafelvetést hiteltelenné teszik.

Először: Azok a társadalmak, ahol az alkohol évezredek óta legálisan hozzáférhető mindenki számára, többé-kevésbé megtanultak bánni vele. Itt és most - egyes vélekedések szerint - van vagy egymillió alkoholista. Borzalmasan nagy szám, de a nyolc és félmillió felnőttnek ez kb. a 12 %-a! Vagyis, 88% nem az, miközben akkor és annyit ihatna, amikor és amennyit akar. Hány olyan területe van a társadalmunknak, amelyik nem néz irigykedve a szabálykövetés ilyen arányára? Tartunk itt, mondjuk, a közlekedés, a köztisztaság, a korrupció vagy az adózás terén? Azt mondják, három millió nagyivó hona vagyunk. Ha ez igaz, az ijesztő, de ez még mindig csak kb. egyharmada a felnőtteknek. A kétharmadot tehát a vihar szélének a szele sem érinti. Őket talán nem kellene azzal ijesztgetni, hogy a szilveszteri pezsgőtől egyenes az út a detoxikálóba! Egyrészt, mert elrontjuk az ártatlan mulatságukat, másrészt, mert a veszélyeztetetteket is megerősítjük abban a hitükben, hogy ezt az egész problémát nem kell komolyan venni, hiszen az ellene harcolók szemmel láthatóan realitásérzéküket vesztett, bigott túlbuzgómócsingok. Ha van probléma (márpedig van, és nem is kicsi), az első értelmes lépés, hogy megfontoltan körülhatároljuk. A fejfájást ne akarjuk nyaktilóval gyógyítani.

Másodszor: Óriási gond, ha valaki az alkoholt problémamegoldásra akarja használni. De, mint azt egy kommentelő találóan megjegyezte: van az úgy, hogy a problémát nem megoldani akarjuk, hanem elfelejteni (egy időre). És ha ilyenkor (nem rendszeresen!) "búfelejtőnek", "gondűzőnek" használjuk az alkoholt, akkor azzal mi is a baj? Persze, tudom, hogy léteznek erre is más eszközök (zene, tánc, sport, meditáció, mittudomén), de ha, példának okáért, dévaj mulatozásra gyűlik össze az amúgy szorgos ifjúság egy kisded csapata és röpke időre feledni kívánja a szürke hétköznapok gondjait (lehetőleg egyszerre mindnyájan), akkor mi légyen a teendő? Kezdjenek közös meditációba? Edzenek testet csapatosan (mens sana in corpore sano!)?

Harmadszor: Problémát ugyan nem lehet alkohollal kezelni, de van ember és van helyzet, akinél és amikor a probléma átgondolását segítheti egy-két (szigorúan csak ennyi) pohár ital. Mindannyian hajlamosak vagyunk rá, hogy belevesszünk a gondjainkba, felnagyítsuk őket, beszűküljünk és rajtuk kívül ne is lássunk mást (Nincs a teremtésben vesztes csak én!) Ilyenkor a borospohár szolgálhat fordított látcsőként, hogy kicsit eltávolítson, kizökkentsen, hogy a helyükön tudjuk kezelni a fennforgásokat. Igen, erre is vannak más eszközök (zene, tánc, sport, meditáció, mittudomén), de ez is egy, és több napos hajsza után késő este hazaeső polgártársunknak azt mondani, hogy ne nyisd ki azt az üveget, inkább menjél el futni ... Háááát!

Negyedszer: Vannak különleges alkalmak az életben, amikor elemelkedünk a hétköznapoktól. Tesszük ezt mindenféle rítusokkal, öltözködéssel stb. Felénk, a mértékkel fogyasztott tudatmódosítóval is. Mert ez a nap, ez az alkalom más! (Persze, ha lehányjuk a menyasszonyt, oda a varázs, ebben nincs vita)

Ötödször, hatodszor, hetedszer ... Mindenki folytassa kedve szerint. 

Tévedések elkerülése végett: én is azt gondolom, hogy az alkohol veszélyes - vannak, akiknek nagyon! - és felénk mostanában rendkívül komoly gondokat okoz a - nem ritkán - mértéktelen fogyasztása. De a problémák életidegen felnagyítása, az enyémtől eltérő véleményűek verbális ledorongolása biztosan nem lendít az optimum felé.

Azzal is egyet tudok érteni, hogy a latensiszákos blog bejegyzései, kommentjei időnként túlzott könnyedséggel kezelik a szertelen szeszfogyasztás szokásának problémakörét. Ha a blogtulajdonosok engedik, egyszer majd erről ki is fejtem a véleményemet. De az ivás népszerűsítésével vádolni valakit, aki (legalább!) nyilvánosan gondolkodik erről a kérdésről és aki teret ad az ehhez kapcsolódó véleményeknek, nos ez eléggé szerencsétlen húzás, aligha növeli az antialkoholisták renoméját.

Végül, ez a "neolibezés" igazán nem kellett volna! Egyrészt, mert a konzervatív világszemlélettől egyáltalán nem idegen az alkoholfogyasztás. Másrészt, mert az életvitelszerűen nemivók (egészségtudatosak, krisnatudatosak, vegetáriánusok, védikusak, (mittudomén) nem ritkán a liberális értékrend szárnyai alatt keltek ki, azon egyszerű oknál fogva, hogy ez az értékrend nem akarja a másságuk okán rájuk küldeni a rendőrt. (A liberális gondolkodásról és nem a hazánkban liberális néven futottak még pártról van szó!!) Harmadsorban: hogy jön ez ide??!

Szóval, végszó gyanánt: legyünk mértékletesek mindenben, a mértékletesség hirdetésében is!"

Hamarosan jelentkezünk, visszatérve a blog alapkérdéseihez, például ahhoz, mennyivel iszunk kevesebbet, mint 3 hónapja, illetőleg mennyivel kellene még kevesebbet innunk - ha ez egyáltalán még lehetséges - a mostaninál, hogy biztos távolságban maradjunk attól a bizonyos határtól, ahonnan igen nehéz a visszaút, és amely előtt sajnos nincsenenek jól látható figyelmeztető- és előjelzőtáblák.