Következzék egy kis privát elmélkedés, vagy ha úgy tetszik, okosság. Mióta jócskán megfeleztem a belögybölt bor mennyiségét, közben egy alapvető összefüggést is felismertem. Ti., hogy nem elég, ha  a vedelésben borozgatásban a mennyiséget és a gyakoriságot kordában tartjuk, mert ez még korántsem minden. Azzal, hogy kevesebbet piálunk, vagy akár több hétig annyit sem iszunk, mint egy AA Gruppenführer, legfeljebb azt igazoljuk, hogy a fizikai függőség réme még nem köszöntött ránk. Ezzel viszont a magunkfajta élvezeti-borissza még a legkevésbé sem lehet elégedett. Ahhoz, hogy pszichésen  is uraljuk borivási szokásainkat, legalább olyan fontos, hogy azoknak a szituációknak, élethelyzeteknek, sőt, földrajzi értelemben vett helyszíneknek számát is csökkentsük, amikor, vagy ahol automatikusan nyúlunk a boros pohárért, és már előre a szánkban érezzük a száraz vörösbor karakteres ízét, nyelőcsövünkben pedig az általa okozott kellemes melegséget.

A felnőtt, középkorú ember számára is a legkézenfekvőbb ivási helyzet a társasági együttlét alkalmával történő önfeledt szórakozás, mondhatnánk: a 'buli' szituáció, bár ez mindenkinél mást jelent. Én általában a barátaimmal találkozom hétvégente egy kisvendéglőben, de van, hogy vendégségbe megyünk, vagy vendégeket hívunk. Nagy általánosságban ez a többség számára az esti órákban kezdődő zenés-táncos-piálós összejövetelt takar, jellemzően pénteken, szombaton, megünnepelendő egyúttal a két nap eltávot a taposómalomból. Eddig azt hiszem mindenki velünk van, ezek tkp. a társasági ivás színterei. Más okosok mondták, hogy amíg csak úgymond 'társasági ivók' vagyunk, addig semmi gáz nem lehet. Hehe, kis fantáziával ebben a szegmensben is lehet lépten-nyomon, akár a végletekig növelni a piálási okok számát. Mondjuk felkeressük egymást BL-meccset nézni kedden, (ha van valahol digi-tv, akkor szerdán is), névnapot szigorúan a napján köszöntünk, pl. hétfőn. Esetleg az erre kapható ismerősökkel megtárgyaljuk, hogy hétvégén egyszerűen nem érünk rá, így csütörtökön este kell összefutnunk. Alap még az ún. kártyanap, páros heteken, (amennyiben nincs névnap) csütörtökön, a páratlanokon pedig hobbizenekarunkkal próbálunk, a rockzenéhez meg hát elengedhetetlen egy kis öblögetés. És akkor még nem járunk vadászni, horgászni (de keves olvasónk, hzizi, pl. igen). Nyaralni viszont mindenki jár, és hát a melegben, a strandbüfében egy-két sör szintén kötelező, esténként meg nyilván beülünk valahová lazulni.

A munkahely szintén kimeríthetetlen tárháza az ivási helyzeteknek. Elsőként mindjárt ott vannak a céges bulik, minden varázsukkal. Ja, hogy ilyen csak évente max. kétszer van? Sebaj, számos egyéb kísértés adódik a közös iddogálásra, ahol a munkahelyi szellem, sőt a cég maga kifejezetten megköveteli, hogy jelen legyünk. Ennek szellemében, ha népszerű kollégánk, kolléganőnk a nevenapját ünnepli, nem lehetünk oly pitiánerek, hogy a részvételünkkel, továbbá egy bonbonnal, vagy egy üveg borral nem tiszteljük meg a rendezvényt. Nem, bizony megköszöntjük, szigorúan munka után, a közeli xxxxx pubban tartott összejövetelen. Persze hazaszólunk, hogy ma mégsem tudunk bevásárolni. Oké, névnap is csak pár hetente van, csak hát vannak jó arcok a cégnél, akikkel meló után illene bizonyos rendszerességgel beugrani egy-két sörre, különben kikerülünk a körforgásból, mellőzött lúzerek meg nem akarunk lenni, ha képbe akarunk kerülni távlatilag is. És még mindig csak olyan eseményeknél tartunk, ahol nem lelki okból, csupán a társasági együttlét ürügyén italozunk. A céges tematikánál maradva jönnek-mennek az üzleti és egyéb partnerek, akik közül a biznic után a külföldiek mind, de tényleg mind inni akarnak, a keletiek kurvára, a nyugatiak csak annyira, mint mi. Na jó a finnek és a skótok, meg az írek jobban. A magyarok nagy része csak azért nem tapad ránk - és a céges repikeretünkre - mert már kurvára elege van az ilyesmiből. Kivéve, ha több napos a móka, akkor nincs mese.

Ezek tehát a közösségi italozás alapvető színterei 2010-ben Magyarországon, nagyon hiányosan felsorolva. Ha jobban megnézzük, egy jó része egyenesen elvárás. Nem állítom, hogy nincs választás, de ha valaki, mint én, szeret is inni, akkor nehéz a mértéktartás, persze nem lehetetlen. Csak aktualitása miatt ki ne hagyjuk a népi hagyományok, vagy a sznobizmus által gerjesztett ivászatokat:  ki utasítana vissza pár kupicát, ha disznóvágáson szorgoskodik, vagy borkostolón vesz részt, amin persze nem pökünk az agyagedénybe. De akkor sincs mit tenni, ha lakodalom van a mi utcánkban, vagy szüreti napok a városban. A kommentekben lehet folytatni a végtelenségig.

Némi átmenet a társasági szittyó és szóló ivászat között, amikor valamilyen impulzív érzelmi behatást próbálunk szesszel feldolgozni, de ehhez azért keresünk megfelelő társaságot. Ilyen érzelmi-lelki indíttatásokkal is átszőtt alkalom adódhat a melóhelyen vagy a családban is. Mit tegyünk, ha egy jelentős, már-már nyomasztó határidős projekt sikerrel zárul, no mit? Hát bontunk valamit. Esetleg ha legközelebb elbaszunk valami szintén fontosat? Vagy csak ránk száll a főnök, persze igazságtalanul? Valakinek az irodájában csak akad valami tömény. Továbbmenve, a hirtelen minket érő egyéb magánéleti intenzív öröm, siker vagy bosszúság esetén is támadhat ihatnékunk. Esetleg többször, mint ahányszor cimbi van kéznél. A végén marad az, hogy magunkban iszunk. Ennek is ezer oka lehet, mintpéldául: 

• imádjuk a prémium minőségű vereset, csak úgy, finoman szürcsölve lazítva kortyolunk
• ha olyan ínyencséget vacsiztunk, ami kívánja az ilyesmit
• nagyszerűen teljesítettünk a munkahelyünkön, és lazíthatunk
• hétvége van, kipihenjük a heti robotot
• a zinterneten folytatunk eszmecserét, a gép előtt ülve mindig jól esik egy ital
• eszünkbe jut a munkahelyünk, ahol konfliktusaink vannak/feldolgozhatatlanul sikeresek vagyunk
• összevesztünk valakivel, és ez bánt
• családi/barátnős balhé volt, és tudjuk, hogy igazunk van, de nem tudjuk értelmesen megdumálni, helyette hiszti és csapkodás van, nem is erőltetjük, iszunk valamit
• focimeccs van a tv-ben
• a Star Wars vagy a Mátrix van a tv-ben, e mellé alap, hogy mindig iszunk

...És így tovább, mondaná Vonnegut mester, de most (még) nem halt meg senki, a felsorolás szintén tetszőlegesen folytatható.

Mindezek olyan helyzetek, amelyek nem állnak fenn tartósan. Egyikre sem mondhatná senki, hogy "háá, ezér' lettem alkesz". Nem, ezek nem folyamatos, de összességében elég rendszeresen ismétlődő szituációk. Ha természetesnek vesszük, hogy a felsorolt, és még ezer hasonló helyzetben poharat ragadunk, akkor viszont kezdhetünk utána nézni a telefonkönyvben a legközelebbi AA foglalkozás elérhetőségének.