A statisztika világnapja régi, nosztalgikus emlékeket idézett fel bennem, a szokásos spéttel el is kezdtem böngészni a netet statisztikai idő- és mennyiségi sorok, táblázatok és egyéb ábrák után. Találtam egy rakat érdekes dolgot, és egy különleges ellentmondást. Mennyit iszunk mi magyarok, és ez hogy viszonyul más országok mutatóihoz? Hogy aránylik egymáshoz az alkeszek, a nagyivók, a mérsékeltek száma stb. ? És honnan veszik ezeket a számokat? Miért halnak meg sokkal többen nálunk krónikus májbetegségekben, mint a többi piás országban? A magyarok máján is ezeréves átok ül?
A módszertan
A jó statisztikához elengedhetetlen a helyes adatok beszerzése. Ezen a téren nehéz helyzetben van a pontos munkára törekvő statisztikus. Először is, vannak az eladási adatok: aki szeszt állít elő, vagy importál vagy elad, az e tevékenységéről - elméletileg - szigorúan be is számol mindenféle hatóságnak, mely számok közvetve eljutnak a statisztikusokhoz is. Ezek ugyan többféle korrekcióra szorulnak, de adnak némi kiindulópontot. Sok a becslés, sok más statisztikai adatra is figyelemmel kell lenni, úgymint: feketegazdaság, a termelők kozmetikázott adatszolgáltatása, a turizmus behatása stb. Ebből úgy-ahogy az országban egy év alatt elfogyasztott alkoholmennyiségről kaphatunk adatokat. A másik módszer a kérdőíves felmérés, vagyis pár száz, netán ezer, lehetőleg reprezentatív mintát adó dolgozó őszintén elmondja, hogy mennyit, mikor, hogyan iszik. Ez akkor hatékony, ha jó a minta, bár nem tudom, hogy néhány célcsoportba tartozó keményebb arcot hogy vesznek rá ilyesmire, és az őszinteség is khmm..., önkéntes. Viszont az így nyert infók jóval gazdagabbak, rengeteg elemzésnek képezhetik az alapját. Aztán valódi kincsesbánya az egészségügy vonatkozó adatállománya, például az alkoholos májzsugorban meghaltak száma. Az un. Jellinek-képlet erre épít, az adott évben ilyen csúnyán elhunytak 60%-át tekintik alkoholos eredetűnek, ezt a számot megszorozzák 144-gyel, és így nagy ráhagyással megkapjuk az össznépességen belül a súlyos alkoholisták számát. Ezen módszerek bonyolultabb variálásával kaphatunk összetettebb kérdésekre is elfogadható hibahatárú eredményeket.
Helyünk a világban
Az index szerint az "egy főre eső 13,4 literes éves fogyasztásunkkal negyedikek vagyunk, előttünk Luxemburg, Franciaország és a testvéri Írország, mögöttünk a világ, skandinávostul, németestül, angolostul, mindenestül." Tegyük hozzá, hogy mások szerint harmadikok vagyunk, de az elmúlt évek során az 5-6. helynél hátrébb nem kerültünk. És itt kérem 100%-os tiszta szeszről van szó, per év, per minden lakos, legyen az csecsemő, akár absztinens, cukorbeteg (pl. Demjén Rózsi) vagy maga Stohl András. Pár éve amúgy a csehek és a portugálok is voltak előttünk, a románok, spanyolok pedig a mi szintünket hozták, de ez évről évre hullámzik. Nálunk 11-12 literrel a 80-as években tetőzött a daj-daj, majd 2000-ig szépen csökkent, úgy 10 literig, ám valami történt, vagy a módszertan fejlődött, netán tényleg többet iszunk, de azóta csúnya emelkedés figyelhető meg. A rangsor nagy hiányossága, hogy az igazi spílerek, vagyis orosz barátaink, nem mernek a WHO-nak adatot szolgáltatni. A hivatalos szám, nagyon elméletileg 15-16 liter tiszta szesz pro kopf, de ezt senki nem veszi komolyan. Egy ábra, ahogy a nemzetközi helyzet fokozódik: az összfogyasztás országonként, tiszta szeszben megadva:
Itt alant azt látjuk, hogy a '60-as évektől hogy alakult a nemzeti együttműködés keretében ellögybölt összes cefre mennyisége, a kék vonal tiszta szeszben, literben kifejezve, a többi oszlop a bor-sör-tömény, literben.
Magyarországon az egy főre jutó (abszolút) alkoholfogyasztás literben:
Alkoholos májzsugor okozta halálozás (Jellinek-tétel): májzsugorban meghaltak száma:
Alkoholisták becsült száma a májzsugorban meghaltak száma és a gondozói adatok alapján:
És akkor az ígért rejtélyes ellentmondás, ami kutatóinkat is erősen foglalkoztatja. Ha Európában élmezőnybe ittuk is magunkat, mi magyarázza, hogy a többi élmezőnybéli iszákos bagázshoz képest is legalább dupla annyian halnak meg májcirózisban (akár cirrhosisban), de a fejlettebb nyugati kollégákhoz mérten végképp elképesztően magas ez a szám.
Több dolgozat foglalkozik a kérdéssel. Tippjeik is vannak, de általánosan elfogadott tudományos magyarázatot erre a hihetetlen eltérésre nem tudnak adni. Tehát miért van az, hogy lényegében - talán Moldáviaval karöltve - világelsők vagunk a májzsugoros halálozásban, úgy, hogy az többszörösen meghaladja a kimutatott szeszfogyasztás alapján indokolt mértéket, milyen átok sújtja a magyar májakat?
Ilyen okok lehetnek: a tömény szesz nagy arányú fogyasztása, a rossz minőségű pancsolmányok, az étkezéstől független ivászat, gyakran éhgyomorra, a fogyasztás szélsőséges megoszlása (vagyis arányaiban kevesen nagyon sokat isznak, tkp. többen isszák közvetlenül halálra magukat nálunk, mint máshol). De van aki idesorolja, hogy össztársadalmi léptékben eleve egészségtelenül élünk, táplálkozunk, sőt, a 60-as, 70-es évek DDT, és egyéb vegyszerhasználatát is.
Felmerült még, hogy mi ez a kiugrás a májbetegségek számában, itt a fenti ábrán, 1993 és 1996 között, mikor éppen évek óta csökkent - hivatalosan - a szeszfogyasztás. Ez részben - mondják - azzal magyarázható, hogy vagy 15-20 év kemény ivás kell az emiatti elhunyáshoz, és hát a korábbi emelkedő mértékű ivászat ekkorra "érett be". Ebből következik, hogy a követlező nagy aratás 2020 körül várható, ha még megéljük.
Update: az hazai fogyasztás megoszlása megyénként:
Az utolsó 100 komment: