Bizony mondom néktek, mérsékelt hipo(c)hondernek lenni hasznos dolog. Ahogy azt mindjárt meglátjátok, az alkoholizmus ellen is véd. Bár konkrétan, amikor éppen észlelem magamon a különféle szimptómákat, akkor nem annyira fasza. Hordtam én már ki lábon szívrohamot - csakis azért lehetett, mert akkor még nem boroztam - volt már térdrákom, legalábbis szerintem. De lényegében bármilyen betegség tüneteit képes vagyok produkálni, ha annak részleteit elég plasztikusan elém tárják. Ühüm, itt szúr, ott nyom, iigeen, és hogy izzad is???!! Ehh, tudtam, éreztem! Ez a van nekem is!

Na de a rendes hipó előszeretettel barátkozik orvosokkal. Nekem is van több orvos, főleg belgyógyász cimbim, akikre még az egyetemi kocsmázások során tettem szert (plusz pont a kocsmázásnak). Előttük nem kell szégyenkeznem, végig röhögtem, ahogy haladva a tananyagban, azzal szoros összahangban, naponta változott, hogy estére éppen milyen kórságot diagnosztizáltak magukon.

És miért jó ez? Hát kérem, az aktuális tüneteimmel, ha azok elérnek egy bizonyos szintet, orvosi konzultációt kérek, legyen szó szívrákról (thx mr. Fábry) vagy egzotikus baktériumokról, majd a differenciáldiagnózis után nyugodtan dőlhetek hátra, abban biztos tudatban, hogy nincs semmi bajom. (A hard core hipók persze tényleg betegek,  pszichésen legalábbis. Nem elégszenek meg ennyivel, inkább lecserélik a dokijukat, ha az nem az elvárt diagnózist adja, és addig  paráznak, amíg tényleg lesz valamilyen bajuk. Állítólag ezt csak úgy lehet kezelni, ha rájuk hagyják a dolgot, majd placebóval lassan, apránként "meggyógyítják" őket.)

És ami a blogunk szempontjából igazán nem elhanyagolható, az az, hogy a káros szenvedélyek és a hipohondria nem igazán férnek össze. Például, régen cigiztem is, amíg az a képzetem nem támadt, hogy asztmás lettem, amit a tényleg létező allergiából vezettem le, na meg a napi egy doboz kék mulit biztosította a tüneteket is. Bár mindeféle szűrés után bebizonyították, hogy nincs ilyen bajom, közben biztos, ami biztos alapon gyorsan leszoktam, ráadásul a legtöbb honfitársunkkal szemben voltam tüdőszűrésen, meg vérvételen stb. Prevenció, ugye.

Ez nem lehet másképp a szesz esetében sem. Ha elszalad a ló, egy rendes hipohonder rögtön mérlegeli az egészségügyi kockázatokat is. Siratja a fogyatkozó agysejtjeit, a felbomló szinapszisokat, a máj zsírosodását, és felméri, mindez általában milyen további kórképekhez vezethet. (Szerencsére ez fordítva is működik, azt is látom, ahogy egy ilyen méregtelenítés alkalmával regenerálódnak az érintett szervek.) A hipohonderség ezért szükségszerűen időnként - a jelen blogban is megtestesülő - megálljt parancsol, és némi önrevízióra késztet.

A bor iránti vonzalomnak tehát komoly vetélytárssal kell megküzdenie. Nehéz ilyen kürülmények között rendes iszákosnak maradni.            

Nem akarom állandóan ismételgetni, de ezek pusztán a személyes tapasztalataim, nem orvosi értekezés. Rendelni sem fogok.