Mi mással lehet jobban kiérdemelni a híres iszákosok közé kerülést, mint azzal, ha alkoholelvonás visz át minket a másvilágra? A XIX. századi orosz zeneszerző életrajzi adataival inkább nem is fárasztanám a blog közönségét, elég annyi, hogy Mogyeszt nem több mint 42 életéve alatt elérte, hogy a legnagyobb zeneszerzők közé soroljuk, és többek között még egy ilyen, nem kifejezetten komolyzenei blog is megemlékezzen róla.

Akinek olyan szerencséje volt, hogy általános- vagy középiskolai énektanára komolyan vette a "zenehallgatás" feladatát, emellett nem a többi gyerek által preferált "már megint mi ez a szar nyivákolás" játékot űzte és egy kicsit oda is figyelt arra, hogy mi szól a hangszóróból, az pár dallamra biztosan emlékszik az általunk komolyzenének titulált művészeti ág terméséből. Az is szinte biztos, hogy a pár dallam között ott van Muszorgszkij Egy kiállítás képei (nem az újság futballrovatáról van szó) című művének valamelyik részlete, még ha nincs is tisztában vele, hogy ki írta es pontosan mi is az. Ez a mű akkora befolyással volt az emberiség zenei műveltségére, hogy szerény véleményem szerint, ha sietve el kellene költöznünk egy másik bolygóra (vagy egy kopár hegyre), szinte biztos, hogy a kottája valakinek a bőröndjében lenne. Az egyik népszerű zene- és kottaszerkesztő program az első indítás után rögtön a Promenade kottaképével fogad, mintegy miheztartásképpen.

Ivási szokásaival nem kívánnék foglalkozni, mindenki el tudja képzelni, hogy egy orosz, idegileg gyenge fiatal művész mennyi vodkát fogyaszthatott el egy olyan korban, amikor az alkoholizmus fogalma még nem terjedt el... A csodálatos az, hogy az Egy kiállítás képeit életének utolsó szakaszában, a teljes leépülés közepette komponálta. Csak a zongoradarab készült el, az ismertebb zenekari átiratot Maurice Ravel (Bolero, valaki?) jegyzi. A művet egyébként nagyon sokan feldolgozták, úgyhogy részemről be is fejezem és átadom a szót az iszákos mester zenéjének pár videó segítségével. Ne feledjük, az alkoholista is ember, sőt, gyakran híres is.

Elöljáróban idézek a Wikipédiáról: "1873 nyarán meghalt egyik legjobb barátja, Viktor Gartman, a tehetséges építész és festő, a zeneszerző egyik nagy rajongója. Barátja megrázó hirtelenséggel bekövetkezett halála (szívbénulás ölte meg) mélyen megrendítette Muszorgszkijt. 1874 nyarán újszerű, szokatlan művészi feladat kezdte foglalkoztatni. Viktor Gartman műveiből kiállítás nyílt, amelyet Muszorgszkij is megtekintett. A tárlat élményei és a kegyeletes baráti érzés azt az ötletet sugallta a művésznek, hogy benyomásaiból „zenei képsorozatot” komponáljon."

Az emblematikus Promenade, az "ijesztegetős" gnóm és Az öreg kastély a szintén orosz Jevgenyij Kisszin brilliáns, bár sokak szerint túl "pattogós" előadásában:

A Tuileriák kertje, Bydlo (személyes kedvenc!), Csibék tánca tojásban, Samuel Goldenberg és Schmuyle, és A limoges-i piac Maurice Ravel hangszerelésében. Kéretik a hangerőt kissé feltekerni. (A Bydlo elején a baritonkürtös jó rézfúvós szokáshoz híven el is ront egy hangot.)

A limoges-i piac, Katakombák, Holtakkal a holtak nyelvén és Baba-Jaga kunyhója Isao Tomita rendhagyó "előadásában". (Ajánlom azoknak, akik szerint az elektronikus zene lelketlen.)

A zárótétel, A kijevi nagykapu megint Kisszin előadásában.